Helyi iskola szépítésében serénykednek a Közbeszerzési Hatóság munkatársai

A Közbeszerzési Hatóság évről évre egyre több jótékonysági programmal segíti a helyi közösségeket. Az elkötelezett társadalmi szerepvállalás jegyében a Hatóság munkatársai idén augusztusban a budapesti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanévkezdés előtti karbantartási munkálataiban vettek részt.

 

A Közbeszerzési Hatóság elkötelezte magát, hogy idén augusztusban a helyi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium szépítésében vesz részt. Dr. Gór Csaba helyi önkormányzati képviselő javaslata alapján esett a választás az intézményre. Az iskola igazgatónője, T. Zuggó Tünde nagy örömmel fogadta a kezdeményezést, kollégáinak irányításával a Hatóság dolgozóinak keze nyomán kopott ajtók újultak meg, és divatos, mutatós raklapbútorok készültek. Az alapanyagok beszerzéséhez szükséges összeget a Hatóság munkatársai egyéni adakozással gyűjtötték össze. Az eseményen részt vett Hajnissné Anda Éva a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója, aki köszönettel üdvözölte az együttműködést.

A Közbeszerzési Hatóság dolgozói már korábban felismerték, hogy a karitatív tevékenységek és az  önkéntes programok nem csupán haszonnal járnak a helyi közösségek számára, hanem komoly csapatépítési lehetőséget is jelentenek.

A Hatóság évről évre több jótékonysági programot bonyolít: az elmúlt két év decemberében például adventi adományokat gyűjtött a Dévai Szent Ferenc alapítvány szászvárosi gyermekotthonának, a Szent Erzsébet Gyermekotthonnak, hogy szebbé tegye a rászoruló gyermekek karácsonyát. Idén az iskolai bútorkészítés és festés mellett a Hatóság munkatársai megvásárolták a leselejtezett, de még hasznosítható informatikai eszközöket, majd felajánlották a kárpátaljai Beregszásznak.

„Amellett, hogy keresztényi kötelességünk a rászorulók megsegítése, hiszünk abban, hogy kis tettekkel is hozzájárulhatunk az országban és a határon túl élő magyar honfitársaink boldogulásához.  Az elmúlt években egyre több karitatív akciót szerveztünk, amelyekben munkatársaink lelkesen vettek részt, legyen szó játékok, ruhák, tisztítószerek gyűjtéséről, vagy festési, karbantartási munkálatokról. Jó érzéssel tölt el, hogy nem csupán az ünnepeket, hanem az iskolai hétköznapokat is egy kicsit szebbé tudjuk tenni a gyermekek és az őket nevelő oktatók számára” – mondta el Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com