Helyettes államtitkár: Európában is egyedülálló a Kollégium Plusz program

Európában is egyedülálló a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolások felzárkózását szolgáló Kollégium Plusz modellprogram – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben.

    Langerné Victor Katalin a programban részt vevő intézmények debreceni tanévnyitóján hangsúlyozta: a társadalmi felzárkózást a gyerekekkel kell kezdeni, hiszen ők “beleszületnek” a hátrányos helyzetbe, és ha nem kapják meg a lehetőséget, esélyük sem lesz onnan kitörni.

Közölte: a tavaly elindított Kollégium Plusz modellprogramban idén már kilenc intézmény vesz részt. A programot a kormány 2017-ben és 2018-ban 110-110 millió forinttal támogatta, és szeretnék, ha a jövőben tovább bővülne az intézmények köre – tette hozzá.

A helyettes államtitkár kiemelte a debreceni Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium különleges helyzetét, a modellprogramban részt vevő 26 diákjuk ugyanis vakok és gyengénlátók közül került ki.

“A szüleiknek még nagyobb teher, kihívás, hogy úgy tudjanak segíteni a gyerekeknek, hogy felnőttként is megállják majd a helyüket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyermeknek a családban van a legjobb helye, ugyanakkor a Kollégium Plusz program éppen azoknak nyújt támogatást, akik a család erejéből már nem tudnának előrejutni.

A program segítségével szeretnék elérni, hogy minél több gyermek jusson el az érettségiig, tanuljon szakmát, “legyen álmuk, amit meg is tudnak valósítani” – mutatott rá.

Langerné Victor Katalin azt mondta: minél korábban el kell kezdeni a társadalmi felzárkózást, ezért a kormány olyan programot dolgozott ki, amellyel már a legkisebbeknek is tudnak segíteni.

A három éven aluli hátrányos helyzetű gyermekekkel és szüleikkel a Biztos Kezdet Gyermekházakban foglalkoznak, az óvodai ellátás keretében napi négyszeri étkezést biztosítanak, az általános iskolában pedig az Útravaló ösztöndíjprogrammal anyagilag is támogatják a rászoruló családokat. A továbbtanulás előtt álló hátrányos helyzetű tehetséges diákokat az Arany János Tehetséggondozó Programban rendelkezésre álló forrással segítik, míg a diplomához jutásban a roma szakkollégiumi hálózat ad biztos hátteret a hallgatóknak – ismertette a helyettes államtitkár.

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com