Helybenhagyták a színészgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását

Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék az édesapja megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. Szilágyi István színművész fia továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad.

    A törvényszék csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a férfi május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi sérülései következtében életét vesztette.

Mint kifejtették: a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását egy hónapra. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzése szerint a fellebbezések megalapozatlanok. A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése törvényes, indokai helytállóak. Megalapozottan utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a gyanúsított egzisztenciális körülményei rendezetlenek, és a terhére rótt bűncselekményt más büntetőeljárás, illetve próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, így vele szemben a bűnismétlés veszélye fennáll.

Azt írták: az elsőfokú bíróság megfelelően következtetett arra, hogy – a pszichikai állapotával kapcsolatban tett nyilatkozatára is figyelemmel – a terhelttel szemben a szökés, elrejtőzés veszélye is megállapítható. A BKKB helytállóan határozott azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított esetében az önkéntes jogkövetésen alapuló enyhébb kényszerintézkedés nem lenne alkalmas az eljárási célok biztosítására, így például a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának megakadályozására – áll a törvényszéki közleményben.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com