Százötven éve, 1870. február 3-án született Hegedűs Gyula, a magyar színpadi beszédstílus megújítója. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

    Heckmann Gyula néven látta meg a napvilágot a Tolna vármegyei Kétyen. Vándorszínészként kezdte pályáját, a dunántúli falvakat járva a gyakorlatban tanulta a színi mesterséget. Tizenkilenc évesen vette fel Paulay Ede a Színművészeti Akadémiára, ahol Újházi Ede, a realista színjátszás úttörője – a híres tyúkhúsleves névadója – volt a mestere. Két év akadémiai tanulás után a kor szokásához híven ismét vándortársulatokkal járta a vidéket, majd 1894-ben Ditrói Mór szerződtette a kolozsvári Nemzeti Színházhoz. Az ott töltött két év alatt 186 szerepet játszott, s egy színpadon léphetett fel a kor ünnepelt színészeivel, mások mellett Jászai Marival.
1896-ban Ditróit a budapesti Vígszínház élére hívták. Ő vitte magával Hegedűst, majd leszerződtette a színiiskolás Varsányi Irént, kettejük neve és művészete határozta meg a Vígszínház első nagy korszakát. Hegedűs megújította a hazai színjátszást, a romantikus stílus patetikus kellékeit a színpadi naturalizmus leegyszerűsített előadásmódjára cserélte. Schöpflin Aladár így írt a Nyugatban róla: „Úgy lépett ki a színpadra, mintha nem is szerepet játszana: egyszerű, keresetlen mozdulatokkal, akárha az utcán vagy a klubban volna, minden porcikájában közvetlenül, nyoma nélkül annak, hogy színt játszik.” Legjobb alakításait a kortárs magyar írók, főleg Molnár Ferenc darabjaiban nyújtotta, az Ördög és a Liliom ősbemutatóin ő játszotta a főszerepet. Jelentősebb szerepei között említhetjük Lengyel Menyhért Tájfun című darabjában Tokerámót, Bródy Sándor Tanítónőjében a Főurat, és Csehov-drámákban is felejthetetlen alakításokat nyújtott.
Színészi működésének negyedszázados jubileumát 1914-ben országosan megünnepelték, s megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Ebben az évben jelent meg első könyve Komédia címmel, és ekkor váltott színházat is, átszerződött a Nemzeti Színházhoz. Itt nem aratott akkora sikert, ezért egy évad múlva visszatért a Vígszínházba. Második könyve A beszéd művészete címmel 1917-ben jelent meg, a harmadik az Emlékezések 1921-ben. Öt évvel később, 1926-ban a Belvárosi, majd a fővárosi Operettszínházhoz szerződött, leginkább anyagi okokból, de 1930-tól újból a Vígszínházban játszott.
Budapesti nagy lakásában és máriabesnyői villájában sokan vendégeskedtek, szeretett vadászni, és az első autótulajdonos színészek között volt. Színészi elfoglaltsága mellett a Zeneakadémián az operatanszakos növendékeknek prozódiát és színpadi játékot tanított. 1931. szeptember 16-án lépett fel utoljára Dusán szerepében Hunyadi Sándor Fekete szárú cseresznye című darabjának felújításakor. Szíve néhány nap múlva, szeptember 22-én orbánc szövődményei okozta magas láz következtében megállt, kívánságára Máriabesnyőn temették el.
A Vígszínház melletti utca ma az ő nevét viseli, a teátrum 1971-ben Varsányi Irén- és Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt alapított, a két díjat felváltva adják át a színház egy-egy színésznőjének és színészének a társulat titkos szavazása alapján.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com