Haumann Máté döbbenetes családi titka; cirkuszdinasztiák egyesítői hozzák vissza a varietét

Február 3-án 20 órától Haumann Máté színész, 21 órától az Eötvös Krisztina – Richter Szebasztián cirkuszművész házaspár lesznek a Sláger Téma vendégei. 22 órától pedig először jelentkezik a Sláger Téma Extra.

Haumann Máté választhatta volna a jól kikövezett utat is, ám ahelyett, hogy a Kossuth-díjas édesapja árnyékában építi karrierjét, a nehezebb, de messzebbre vezető londoni, színművészeti tanulmányok mellett döntött. Talán ennek is köszönhető, hogy hamarosan Keira Knigthley oldalán láthatjuk őt a Colette című filmben. Erről és a szintén bemutatásra váró magyar vígjátékról, a Dobó Kata rendezte Kölcsönlakásról is beszél a Sláger Téma első órájában. Szó lesz majd arról is, hogy szabadúszóként miért örül jobban egy vidéki felkérésnek, és hogyan épít fel egy-egy karaktert hosszú hónapok alatt, részben saját életéből táplálkozva. Sőt, még az is kiderül, Máté miért az egyébként fodrászként elismert nagypapáját tekintette a Haumann színészdinasztia valódi megalapítójának.

 

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián lesznek a vendégek. Házasságuk révén a két legnevesebb hazai cirkuszdinasztia is egyesült, de az igazi tett a varieté magyarországi újbóli bevezetése lesz. Hogy kiket láthatunk majd a Budapest Varieté előadásain, illetve mitől is olyan különleges a varieté műfaja, és mit jelent a „villámgyors átöltöző” produkció, amivel már ötvennél is több országban lépett fel az Eötvös Krisztina – Richter Szebasztián duó, kiderül az adásból.

 

Újdonság, hogy február 3-tól minden vasárnap este tíztől tizenegy óráig a Sláger Téma Extra lesz hallható a 95.8 Sláger FM-en. Az előző hetek legjobb beszélgetései közül ezúttal a paralimpiai bajnok Vereczkei Zsolttal és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével, Szabó Lászlóval készült interjút hallgathatjuk meg újra. Hét olimpiáról jött haza éremmel, ebből három alkalommal világcsúccsal elért aranyéremmel. A paralimpikon úszó Vereczkei Zsolt igazi példakép, akitől egy dolgot biztosan megtanulhatunk: annak örüljünk, amit az élettől kaptunk, és ne azon keseregjünk, mit vett el tőlünk a sors. Vér szerinti szülei ugyan eldobták, de a Jóisten három anyával kárpótolta. Tragédiákkal tarkított, de mégis csodálatos életének legféltettebb titkaiba is beavatja a Sláger FM hallgatóit. Ahogy arra is fény derül, folytatódhat-e a páratlan karrier, és a rekordhalmozás Tokióban. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke pedig a parasport helyzetét és jövőképét ismerteti meg velünk a következőkben.

2019. február 3-án 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Haumann Mátéval, Eötvös Krisztiánval, Richter Szebasztiánnal, Vereczkei Zsolttal, Szabó Lászlóval, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com