Határon túli rászoruló gyermekek tanévkezdését is segíti az Ökumenikus Segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! segélyakciójának köszönhetően az 1000 hazai rászoruló kisdiák mellett további 330 erdélyi, vajdasági illetve kárpátaljai gyermeknek is könnyebb lesz a tanévkezdése. Míg Marosvásárhelyen és környékén 180, addig Vajdaságban 80 gyermek tanévkezdését segítik az ökumenikusok. Kárpátalján egy külön támogatásnak, a Megyei Jogú Városok Szövetségének köszönhetően pedig 70 rászoruló kisdiák vehetett át tanszercsomagot a tanév első napján a segélyszervezet helyi központjának munkatársaitól.

„Nagy volt az öröm ma Beregszászon, amikor 70 helyi kisdiák kapta meg a beígért tanszercsomagot. Külön segítség, hogy az adomány a füzetek, tollak, ceruzák, festék, radír, vonalzó készlet, tolltartó mellett tornazsákot is tartalmazott” – mondta Gerevich János, az iskolakezdési támogatást átadó beregszászi központ vezetője.

A segélyszervezet által támogatott vajdasági diákok szintén a napokban, Erdélyben pedig a későbbi iskolakezdéshez igazodva fogják megkapni a tanszercsomagokat. Utóbbi esetében az adományból nem csak Marosvásárhelyen, hanem a környező településeken élő diákok, valamint a helyi árvaotthonok lakói is részesülnek. A zömében általános- és középiskolás, de egyetemista diákokat is segítő adományt a Lazarénum Alapítvány segítségével adják át, illetve viszik el személyesen több településre azokhoz, akiknek megterhelő lenne beutazni érte a Maros menti városba.

 

Forrás, fotó: Ökumenikus Segélyszervezet



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com