Hatalmas, jégbe fagyott, 32 ezer éves farkasfejet találtak Szibériában

Harminckétezer éves, hatalmas farkasfejet találtak ép aggyal és fogakkal Szibériában – közölte a helyi tudományos akadémia.

    A szőrrel borított fejet tavaly nyáron találta meg egy helyi lakos az örök fagy birodalmában, egy jakutföldi folyó partján – áll a péntekre virradóra kiadott közleményben.
A Jakutföldi Tudományos Akadémiának átadott leletet orosz és japán paleontológusok vizsgálták meg, akik megállapították, hogy egy pleisztocén korabeli farkas (Canis dirus) 32 ezer éves fejéről van szó.
A 41,5 centiméter hosszú fej mérete nagyjából egy mostani farkas testmérete felének felel meg, amelynek a hossza 66 és 86 centiméter közötti – olvasható a közleményben.
“Ebből arra lehet következtetni, hogy a pleisztocén korabeli farkas óriási méretű volt” – közölte az akadémia.
A Trust My Sience című francia tudományos hírportál szerint a tudósok megállapították, hogy felnőtt farkasról van szó, 2-4 éves lehetett, amikor elpusztult.
A fejben sértetlen az agy, valamint minden foga megmaradt” – hangsúlyozta a közlemény, amely “szenzációs” felfedezést emleget. A szövet és szőrzet szintén ép.
“Ez az első alkalom, hogy pleisztocén korabeli farkast találtunk épen megmaradt szövetekkel” – hangsúlyozta Albert Protopopov, a Jakutföldi Tudományos Akadémia munkatársa a közlemény szerint.
“Össze fogjuk hasonlítani a ma élő farkasokkal, hogy megértsük, hogyan fejlődött tovább a faj, és rekonstruáljuk, hogyan nézett ki” – tette hozzá.
A ragadozó DNS-vizsgálatát a Svéd Természettudományi Akadémiával együttműködve fogják elvégezni a közlemény szerint.
Korábban már találtak ősi farkasmaradványokat, például egy 50 ezer éve Kanadában elpusztult kis farkas mumifikálódott tetemét. 2015-ben tudósok egy 35 ezer éves farkascsont DNS-e segítségével elemezték a farkasok és kutyák közötti evolúciós szétválást – emlékeztetett a Trust My Sience.
A Siberian Times című lap szerint a farkasfejet Tokióban állították ki, gyapjas mamutok és más, jégbe fagyott állatokkal együtt.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com