Három magyar film szerepel a 71. Locarnói Filmfesztiválon

Három magyar film is látható a 71. Locarnói Filmfesztiválon; a több mint 200 rövid-, játék – és dokumentumfilmet felvonultató mustra fődíjáért, az Arany Leopárdért tizennégy másik alkotással együtt Kenyeres Bálint Tegnap című játékfilmje is versenyez.

Ez nem egy olyan film, aminek a végén kitörő örömmel “szedik szét a házat” a nézők. A tapasztalat inkább az, hogy ha működik és hat, akkor mindig egy nagyon csöndes elvonulás a vége – beszélt a Tegnapról az M5 csatorna hétfői Kulturális Híradójában a Before Dawn című rövidfilmjével Európai Filmdíjat nyert Kenyeres Bálint.

A rendező beszámolója szerint a Tegnap első, hétfői vetítése éppen ezt a hatást váltotta ki a nézőkből: úgy tűnt tehát, hogy hatott az emberekre – értékelt.

A svájci filmünnepen debütál a Berlinalén Ezüst Medve-díjas Milorad Krstic legújabb alkotása, a Ruben Brandt, a gyűjtő is. Az animációs akcióthriller bemutatóját csütörtökön Locarno főterén tartják, nyolcezer néző előtt.

Zurbó Dorottya Könnyű leckék című első rendezése kedden és szerdán a Kritikusok Hete programban lesz látható, melybe a svájci szövetség mindössze hét dokumentumfilmet válogatott.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója hangsúlyozta: a magyar filmesek mindig tehetségesek voltak, mára azonban a Filmalap támogató közeget alakított ki, és többek között a forgatókönyv-fejlesztéshez, a forgalmazáshoz és a marketinghez is segítséget nyújt az alkotóknak.

A 71. Locarnói Filmfesztivál szombaton ér véget a díjátadóval.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com