Három holdkő 855 ezer dollárért kelt el New Yorkban

Az új tulajdonos 855 ezer dollárt (241 millió forintot) fizetett három holdkőzetdarabért egy New York-i árverésen – közölte csütörtökön a Sotheby’s aukciósház.

    A három darab az egyedüli olyan dokumentált kollekció, amely legálisan kerülhetett magántulajdonba.

A Sotheby’s nem közölte, hogy ki szerezte meg a különleges leleteket. Korábban úgy becsülték, hogy akár egymillió dollárt is érhetnek.

A három kőzetdarabot egy legénység nélküli szovjet misszió, a Luna-16 hozta le a Földre 1970-ben, a minták a Hold felszínén fúrt 35 centiméter mély lyukból származnak.

A köveket eredetileg Szergej Pavlovics Koroljov (1906-1966) híres rakétatervező mérnök özvegye kapta ajándékba. Koroljov nevéhez fűződik számos kiváló szovjet eredmény az Egyesült Államokkal vívott űrversenyben.

Egy 1993-as árverésen az értékes holdkőzeteket a Koroljov család 442 500 dollárért (136 millió forintért) adta el egy magángyűjtőnek, ő bocsátotta most árverésre az anyagot. Ez volt “az első alkalom, hogy egy másik világ darabját nyilvánosan eladásra kínálták” – fejtette ki korábban a Sotheby’s.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: sothebys



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com