Három éve a legnagyobb mértékben drágult idén a kőolaj

A kőolaj ára 2016 óta a legnagyobb mértékben emelkedett az idén az elhúzódó amerikai-kínai kereskedelmi viszály, valamint a közel-keleti feszültségek hatására.

Kedden 13 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17 cent, 0,25 százalék csökkenéssel, 66,50 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 16 centtel, 0,21 százalékkal, 61,52 dollárra süllyedt.

A Brent ára idén mintegy 24 százalékkal, a WTI ára pedig 35 százalékkal emelkedett. A Reuters által megkérdezett elemzők novemberhez képest  feljavították a kőolaj jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzéseiket részben arra a várakozásukra, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők (OPEC+) tovább szűkítik olajexportjukat, és hogy lezárul az amerikai-kínai kereskedelmi háború, ami világszerte a gazdaság élénkülését eredményezi.

A kedden ismertetett új előrejelzésben 63,07 dolláros jövő évi Brent-átlagár szerepel a novemberben becsült 62,50 dollár után. A WTI esetében a szakértők most 57,70 dolláros jövő évi átlagárat várnak az eddigi 57,30 dollár helyett.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com