Harisnyás Pippi-filmet forgatnak a Paddington alkotói

Újabb játékfilm készül Astrid Lindgren világhírű gyerekregényéből, a Harisnyás Pippiből, ezúttal a Paddington című brit sikerprodukció alkotóinak közreműködésével – írta a The Hollywood Reporter.

A vörös copfos, szeplős, felemás harisnyás, bátor és jókedvű szupererőskislány története először 1945-ben jelent meg. Astrid Lindgren svéd szerző regényét azóta 77 nyelvre fordították le, és több mint 65 millió példány fogyott belőle világszerte. A könyvből és folytatásaiból pedig számos tévéfilm és filmadaptáció született már.

Legutóbb Michelle Obama beszélt arról a Today című tévéműsorban, hogy az első könyv, amely a kedvence lett gyerekkorában, az a Harisnyás Pippi volt.

Az új filmes adaptáción a StudioCanal és David Heyman brit producer Heyday Films produkciós vállalata dolgozik. Heyman volt a producere a Paddington és a Paddington 2. című brit kasszasikereknek is.

A Pippi-film elkészítését az Astrid Lindgren Company is támogatja.

Nils Nyman, Lindgren unokája, az Astrid Lindgren Filmvállalat igazgatója elmondta, hogy Heyman és StudioCanal elég garancia arra, hogy jó film készülhet, amely visszaadja mindazokat az értékeket, amiket a Harisnyás Pippi közvetített.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com