Hamarosan jön a SLÁGER TÁBOR

Az elmúlt évek sikereire való tekintettel a Sláger FM újra összefogásra kéri hallgatóit. A Sláger Reggel múlt pénteki adásában a műsorvezetők gyerekkori tábori élményeikről meséltek, amikor bevillant Sanyiéknak, hogy milyen szuper volna, ha a Sláger FM is szervezne egy tábort.

Mivel az Ökumenikus Segélyszervezet egyik legszebb és legfontosabb küldetése, hogy a felhőtlen gyermekkorhoz biztonságos otthont, egészséges ételeket, tanulást, élményeket és pihenést biztosítson, felhívtuk Gáncs Kristófot, az ökumenikusok kommunikációs igazgatóját és megszületett a Sláger Tábor ötlete.

Kristóf rádiónknak elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet kiemelt célkitűzése a nehéz körülmények között élő gyermekek támogatása, fejlesztése, felzárkózásuk elősegítése. E tevékenységet foglalja össze az ún. „Kapaszkodó” program, amelynek keretében évente mintegy 2000 gyermek számára biztosít fejlesztő foglalkozásokat országszerte, olyan gyermekeknek, akik szegénység, bántalmazás vagy egyéb krízishelyzet miatt jelentős hátrányban szenvednek.

A „Kapaszkodó” program része volna a Sláger Tábor, amit a Somogy megyei Kastélyosdombón rendeznének meg, s amelyen 25-30 bántalmazott, illetve hátrányos helyzetű gyermek vehetne részt.

A Sláger FM valamennyi munkatársa célul tűzte ki, hogy a táborhoz szükséges pénzt összegyűjtse, ezért május 22-én adománygyűjtő napot tartunk, s szívből reméljük, hogy hallgatóink segítségével sikerül néhány gyermekkel megtapasztaltatni a gyermekkor gondtalanságát.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com