Halle Berry Oscar-díjas színésznő rendezőként is bemutatkozik

Rendezőként is bemutatkozik a közönségnek Halle Berry Oscar-díjas színésznő, aki márciusban kezdi el forgatni a Bruised című harcművészeti filmet.

Berry, aki a Szörnyek keringője című filmben nyújtott játékáért kapta meg az amerikai filmakadémia díját, egy leírt harcművészről készít filmet, akinek a magánéleti problémáit is meg kell oldania. Jackie-nek, a főhősnek ugyanis nemcsak azt kell megmutatnia, hogy képes legyőzni ellenfelét, hanem az egy év után ismét hozzá kerülő hatéves kisfia mellett anyaként is helyt kell állnia. A forgatókönyvet Michelle Rosenfarb írja, a film akciójelenetein pedig a John Wick-filmek kaszkadőrcsapata dolgozik – ismertette a részleteket a Variety.com.

Halle Berry a film főszerepét is eljátssza és a rendezés mellett producerként szintén közreműködik a film megvalósításában.

A színésznő a nyolcvanas évek végén robbant be a szórakoztatóiparba a Living Dolls című tévésorozattal, első filmszerepét pedig Spike Lee Dzsungelláz című romantikus drámájában kapta. 2001-ben az első fekete színésznőként nyerte el az Oscar-díjat. Legutóbb a Kingsman: Az aranykör című filmben láthatták a mozinézők. Jelenleg a John Wick-sorozat harmadik epizódján dolgozik Keanu Reeves oldalán.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com