Halimádók konyhája: Tejfölös-vargányagombás harcsapörkölt

Igazi házias étel a harcsapaprikás, amely akár bográcsban, nyílt tűzön is elkészíthető; és ha párosítjuk egy kockás abroszos terítékkel, képzeletben egyből egy autentikus tiszai kisvendéglőben lehetünk. Ennek a receptjét hozta el Andrejszky Zoltán.

 

Hozzávalók /4 főre:
– 2 kg szürkeharcsa felszeletelve
– 30 dkg gomba (legjobb erdei vargánya)
– 20 dkg vöröshagyma
– 1 db zöldpaprika
– 1 db paradicsom
– 20 dkg szalonna
– 1 ek. zsír
– 2 púpozott ek. édes törött paprika
– 2,5 l víz
– 2 dl tejföl
– 4 gerezd fokhagyma
– 1 csipet őrölt bors
1 mokkáskanál liszt

Elkészítése:
Az apróra vágott szalonnát a zsírban kisütjük. A kisült szalonnát kivesszük, majd a zsiradékban megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, paprikát, paradicsomot. Ha megdinszteltük, ráöntjük a teljes vízmennyiséget és egy csapott evőkanál őrölt paprikát, 15-20 percig forraljuk, hozzáadjuk a halat és az apróra vágott gombát, valamint a megmaradt őrölt paprikát. Intenzív lángon lobogtatjuk, hozzáadjuk a cseresznyepaprikákat egészben. Közben a tejfölt egy csipet őrölt borssal, a liszttel és az összezúzott fokhagymával homogénre elkeverjük a forrástól számított kb. 10 perc múlva hozzáöntjük a lobogó paprikáshoz. Só hozzáadásával ízesítjük és még 10 percet forraljuk.

Csusza tésztával esetleg túrós csuszával tálaljuk a félretett pörccel díszítjük. Ízlés szerint a tányérunkban a megfőtt erős paprikával tüzesíthetjük. Száraz vörösbort ajánlunk hozzá. Jó étvágyat!

Recept: Andrejszky Zoltán



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com