Halimádók konyhája: Galuskás halászlé

Ha karácsonyi menü, akkor halászlé. Ez a megállapítás számtalan családban teljes mértékben helytálló, ám az, hogy ez a halleves milyen is legyen, abban már nincs ekkora konszenzus. Mi most egy galuskával gazdagított receptet hoztunk el.

Hozzávalók/4 főre:
– 1,5 kg ponty
– 20 dkg filézett ponty
– 10 dg ikra
– 4 fej vöröshagyma
– 5 gerezd fokhagyma
– 1 db tojás
– ízlés szerint szárított pirospaprika
– zsemlemorzsa
– friss petrezselyem
– só
– pirospaprika

Elkészítése:
A halszeleteken kívül, – amit majd a kész lébe teszünk – feltesszük a halat főzni a 4 fej hagymával! Maradhat a hagyma egészben! Hozzá adjuk az 5 gerezd fokhagymát is! Ezt legalább két órán keresztül főzzük. Akkor jó, ha a hús leválik a csontról! Közben a halszeleteket besózzuk, és állni hagyjuk. A megfőtt alaplevet hagyjuk kihűlni, majd a húst kézzel leszedjük a csontról! Az egészet leturmixoljuk és félretesszük. A 20 dkg filézett halhúst a petrezselyemmel együtt ledaráljuk, sózzuk borsozzuk, és hozzá keverünk egy egész tojást! Zsemlemorzsát szórunk rá, hogy az állaga formázható legyen!

A leturmixolt alaplevet feltesszük főni, de közben sóval, pirospaprikával ízesítjük. Mintegy 20 percnyi főzést követően, hozzá adjuk a halszeleteket, a szárított pirospaprikát, (ha nem nyomjuk szét nem lesz erős…) és a kézzel megformázott galuskát! Melegen tálaljuk! ha valaki úgy szereti, főzhetünk bele gyufatésztát is!

Recept: Andrejszky Zoltán

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com