Halimádók konyhája: Fokhagymás csuka körtével

Nem feltétlen a sok alapanyagtól lesz teljes egy étel, erre a legjobb példa a sült csuka, mely egészben sütve, kevésnyi sóval és fokhagymával az ízek nemes egyszerűségével egy lehengerlő fogás. A pirított sós halhoz különleges kiegészítő a párolt és lepirított körte. Arra a kérdésre, hogy fogast vagy süllőt vegyünk, pedig a legegyszerűbb válasz, hogy mindegy, hiszen a süllő nagyobb példányait hívjuk fogasnak.


Hozzávalók 4 személyre:
– 4 db 60 dkg-os csuka
– 8 szelet kolozsvári füstölt szalonna
– 1 nagyobb körte vagy birs
– 4 fej fokhagyma
– só
– 3 dl olaj
– 8 db közepes burgonya

Elkészítés:
A megtisztított csukákat körülbelül 8 milliméterenként mélyen beirdaljuk. Apróra összetört fokhagymában és sóban (erősen átkenve kívül belül) állni hagyjuk 3 órát. A meghámozott körtét kockára vágjuk és csukánként egy egy szalonna csíkkal a hasába megtöltjük.

A csukák hasát hústűvel vagy fogpiszkálóval összetűzzük.

Serpenyőnkbe olajat öntünk, csukáinkat egyesével a forró olajba beletesszük 1 perc sütés után a félre  húzzuk és egy egy szelet kolozsvári szalonna taréjt helyezünk a tetejére.

Ezt követően folyamatosan forgatjuk  csukákat míg jól meg nem pirulnak.
Köretnek kockára vágott burgonyát sütünk az olajban, csukánkból a körtéket hozzá keverjük és együtt tálaljuk.
Ha rendelkezünk grill tárcsával, nyári kerti partik különleges fogása is lehet, hiszen nagyon gusztusosan pirul a forró felületen.

Recept: Andrejszky Zoltán



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com