Hajóformájú, új Viktória és Albert Múzeum nyílik a skót kikötővárosban, Dundee-ban

Hajóformájú új Viktória és Albert Múzeum nyílik a hétvégén a skót kikötővárosban, Dundee-ban, a Tay-folyó partján.

    A néhai brit királynőről és férjéről elnevezett, eredeti Viktória és Albert Múzeum Londonban áll, és a világ legnagyobb iparművészeti gyűjteményét őrzi.

A hosszú évekig a gazdasági depresszióval küzdő negyedik legnagyobb skót város egymilliárd fontos (366 milliárd forintos) vízparti felújítási munkálatainak egyik központi projektje a Kuma Kengo japán sztárépítész által tervezett dundee-i V&A Múzeum. A város vezetése arra számít, hogy a 80 millió fontból (29 milliárd forintból) készült múzeum hasonló gazdasági pezsgést indít el, mint Bilbaóban a Guggenheim, amely 1997-es megnyitása után fellendítette az idegenforgalmat, és ma már évente 1,75 millió turistát vonz.

Kuma, a 2020-as tokiói olimpiára készülő új nemzeti stadion tervezője elmondta: a múzeumot “a város új nappalijának” szánta. John Alexander, a dundee-i városi tanács vezetője pedig kiemelte, hogy a város újjászületésének köszönhetően tavaly máris majdnem tizedével nőtt a turisták száma. Hozzáfűzte: sokáig nem számított túl népszerű célpontnak a város a szomszédaihoz képest – Edinburgh például egyórányira van Dundee-től -, de ez már megváltozott.

“Dundee átvette a vezetést a kulturális töltetű megújulás terén” – jelentette ki.

Az új múzeum a Tay-folyó partján két, egymás mellett ringatózó hajótestre emlékeztet a város hajóépítő múltjára utalva. Az épület betonfalait szürke, durva kőpanelek borítják, amelyek a sziklás skót szirteket idézik. A két hajótest-épület között visz az út a folyóhoz, Kuma elképzelése szerint a város és a tenger közötti kapcsolatot szimbolizálva.

A szombaton megnyíló kulturális központ jövőre várhatóan félmillió látogatót vonz, a város lakosságának több mint háromszorosát.

 

Forrás: MTI

Fotó: ac.uk

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com