Hajléktalanok – Fülöp Attila: a hideg időben az ellátórendszer igénybevétele a túlélés záloga

Az ellátórendszer igénybevételére biztatta a hajléktalanokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Székesfehérvári Kríziskezelő Központban hétfőn.

A téliesre fordult, hideg időben “a veszélyeztetettség nélküli túlélés záloga az, hogy a hajlék nélküliek igénybe vegyék azt az ellátórendszert, amely az ő megsegítésük érdekében jött létre” – hangsúlyozta Fülöp Attila

Elmondta: nemcsak fagypont alatt, hanem fagypont felett is fennáll a kihűlés veszélye. A következő időszak figyelmet követel mindenkitől, és a hajléktalanoknak lehetőség szerint igénybe kell venniük az ellátásukra létrejött intézményeket – tette hozzá Fülöp Attila.

Kiemelte: az ellátórendszer felkészült a téli működésre, a rendőrség, a mentők, a polgárőrök és az önkormányzatok – egymással egyeztetve – segítséget tudnak nyújtani mindenkinek.
Arra kérte az állampolgárokat, hogy hívják a regionálisan működő diszpécserszolgáltatást, ha az utcákon, aluljárókban segítségre szoruló embert látnak.

Az államtitkár szerint a felelős gondoskodás nem érhet véget a hajléktalanellátó rendszer működtetésével, az államnak megoldást kell találnia a hajléktalanok társadalmi és munkaerőpiaci integrációjának elősegítésére is. Azt mondta, sokkal jobb az érintetteknek is, ha a saját munkájukon keresztül oldhatják meg gondjaikat, és nem lesznek rászorulva az ellátórendszerre.

Fülöp Attila közölte, hogy Székesfehérvár jó példa minderre. Az államtitkár jelezte, hogy közel kétmilliárd forintos kormányzati program indult első lakhatás néven, amely a lakhatáson felül az önálló életvitelre és foglalkoztatásra is fókuszál. Hozzátette: a programból mintegy 205 millió forint jut Fehérvárnak.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a program sikere rengeteg munkát, törődést igényel, hiszen “igen nehéz sorsokról, árnyalt élethelyzetekről van szó”. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester rámutatott, hogy a városban lehetőség van több lépcsőben a munkaerőpiacra visszakerülni, és a saját életesélyeken jelentősen javítani. A városgondnokságon folyamatosan várják azok jelentkezését, akik ezen az úton kívánnak elindulni – mondta.

Forrás/fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com