Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és apartman park alapkövét rakták le Celldömölkön

Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és egy hozzá kapcsolódó apartman park alapkövét rakták le csütörtökön Celldömölkön, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő szomszédságában.

    A 600 millió forintos beruházás kínai magántőkéből valósul meg. A kivitelezés ősszel kezdődik és 2019 év végéig készül el – mondta az ünnepség után az MTI-nek Heinrich Máté, a fejlesztést magyar részről koordináló Nyugat-Magyarországi Innovációs Centrum igazgatója.

A kínai befektetők azt várják, hogy évente tízezer pácienst is kezelhetnek majd a központban, a gyógyturizmus növekedése pedig a szálláshelyek további bővítését teszi majd szükségessé – tette hozzá.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen hangsúlyozta: Vas megye északi részén az elmúlt években 10 milliárd forintot meghaladó turisztikai fejlesztés történt, ehhez illeszkedhet az új beruházás.

Fehér László (CSÖCE), Celldömölk polgármestere emlékeztetett: 2005-ben nyitották meg a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőt, majd 2012-ben a JUFA osztrák szállodalánc építtette négycsillagos szállodakomplexumot, egyben korszerűsítették a fürdőt is.

Csou Hszin-csan, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa elmondta: a kínai turisták érdeklődése nő Magyarország iránt, 2016-ban 160 ezer, 2017-ben már 230 ezer kínai turista érkezett ide, az idén várhatóan 300 ezren érkeznek.

Ezt és a gazdasági kapcsolatokat is ösztönzi szerinte, hogy Budapest és Peking között közvetlen repülőgép járat van, és további fejlődést hoz, hogy közvetlen járat indítását tervezik az idén Sanghai és Budapest között.

Jü Fu-csienYu Fujian, a Hagyományos Kínai Orvosi Szervezetek Közép és Kelet-Európai Szövetségének elnöke kiemelte: a beruházáshoz hozzájárult, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon ismerték el törvénybe foglalva a hagyományos kínai orvoslást.

A projektismertetőben elhangzott: a közeli Ság hegy vulkáni eredetű bazalthegy, magnetikus gyógyhely, amely csakúgy, mint a Vulkánfürdő gyógyvize, a kínai gyógyászatban is fontos eszköz lehet.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com