Gyöngyöspatai iskolaügy – Fidesz: igazságos az oktatással történő kártérítés

A kormánypártok jónak és igazságosnak tartják a gyönyöspatai roma családoknak a kormány azon javaslatát, hogy az állam ne pénzben, hanem oktatással és képzéssel fizesse ki a szegregáció miatt megítélt kártérítést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Hollik István aláhúzta, a baloldal idején valóban volt szegregáció a gyöngyöspatai iskolában, a “cigány gyerekek ezért valóban szenvedtek hátrányt abban az időszakban”. “A helyzet rendezése azonban úgy igazságos, ha a cigány gyermekeket kárpótolják, éppen ezért az ő felzárkózásukat kell segíteni, méghozzá oktatással, képzéssel, fejlesztéssel és nyelvoktatással” – fejtette ki.
“Arra kérjük a Soros-szervezeteket – akik első helyen felelősek azért, hogy ez az egész helyzet előállt -, hogy ha valóban fontos nekik a cigány gyermekek ügye, akkor most tegyék félre a politikát és a pénzügyi céljaikat, és ne akadályozzák ennek a jó javaslatnak a megvalósítását és elfogadását” – mondta Hollik István.
A kormánypárti politikus arra biztatta a helyi roma családokat, hogy fogadják el a kormány javaslatát és a pénz helyett válasszák gyermekeik oktatását és fejlesztését. Ez a legjobb megoldás mindenki számára – tette hozzá.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com