A gyógyhellyé és gyógyfürdővé nyilvánítás évfordulóját ünnepelte Zalakaros

Magyarország ma csak minőségi szolgáltatásokkal, minőségi infrastruktúrával és kiválóan képzett szakemberekkel tud helytállni a nemzetközi turisztikai piacon, a legnagyobb öt fürdő egyikeként Zalakaros is kiemelt szerepet játszik ebben – közölte a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a zalai fürdővárosban.

Boros László Attila Zalakaros gyógyhellyé és a fürdő gyógyfürdővé nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen arról is beszélt, hogy a magyarországi fürdők tanúsító védjegyének feltételrendszerét 2019-ben teljes körűen átalakítják. A Magyar Turisztikai Ügynökség partnerségével az eddigi, főként mennyiségi szempontokra épülő rendszert új, a minőségre alapozó szempontrendszer váltja fel.

A fürdőszövetség elnöke hozzátette azt is: a szervezet kezdeményezésére jövőre a fenntartható fejlesztésre épülő energetikai korszerűsítési program indítását tervezik kormányzati támogatással. A hazai fürdők elmúlt évtizedekben zajlott fejlesztései után ugyanis az üzemeltetésben – a fenntarthatóság érdekében – szükség lenne a megújuló energiaforrásokra épülő korszerűsítésekre.

Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy Zalakaros vize országos viszonylatban is dobogós kincs, ami Európa szerte ismert gyógyhatásáról. Felidézte, hogy 1978-ban, az akkori Egészségügyi Minisztérium minősítette hivatalosan gyógyvízzé az itteni vizet, illetve gyógyhellyé a települést, ami mára a családok és valamennyi korosztály kedvelt pihenőhelyévé vált.

Jelezte, hogy a fürdőnek is köszönhetően eddig is jellemzően alacsony volt a munkanélküliségi ráta a településen, jelenleg mindössze a munkaképes korúak 3,1 százalékának nincs állása Zalakaroson.

Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) a település fejlődésének egyes lépcsőit ismertetve beszélt arról, hogy 1962-ben bukkantak rá a termálvízre, amire alapozva 1965-ben nyílt meg a fürdő. A gyógyvíz minősítést 1971-ben kapták meg, így lett 1978-tól gyógyfürdő és a település gyógyhely besorolású.

Zalakaros gyógyhelyi szerepét és egyben a látogatottságát tovább kívánják erősíteni, egy 1,6 milliárd forintos tervezett költségvetésű beruházás jóvoltából egyebek mellett látogatóközpontot, rendezvényteret és sétányt építenének – mondta a polgármester.

Cziráki László, a zalakarosi fürdő vezérigazgatója arról beszélt, hogy a napokban fogadták el a létesítmény hét évre szóló fejlesztési stratégiáját. A tavalyihoz képest idén mintegy 5 százalékkal növekvő látogatottságú, várhatóan több mint 650 ezer vendéget fogadó komplexumban jövő nyárra készül el a most felújítás alatt álló gyógycentrum és gyógykert. Februárban indul és év végére zárul le egy új szaunapark építése 100 millió forintos állami pályázati támogatással, és hasonló összegű forrás segíti a 3 csillagos fürdőhotel felújítását is.

Az elkészült tervek szerint 2020-ban új, 5 csillagos, egész évben üzemelő kempinget építenek a fürdőhöz csatlakozva, illetve bővíteni kívánják az 1999-ben az országban elsőként átadott élményfürdőt – sorolta a vezérigazgató.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Zalakarosi fürdő



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com