Gyermekmentő szolgálat: tízéves a biztonságos internetezést segítő program

Tízéves a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) biztonságos internetezést segítő programja – közölte Edvi Péter, az NGYSZ elnöke a szolgálat szervezte nemzetközi médiakonferencián, kedden Budapesten.

A gyermekmentő szolgálat az európai Safer Internet Programban (SIP) tudatosságnövelő központként és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Azt szeretnék elérni, hogy minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Céljuk, hogy egyszerre hívják fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsék meg a segítségnyújtás lehetőségét.

Sterner Zoltán, az NGYSZ oktatója a konferenciát nyitó előadásában azt hangsúlyozta, hogy a felvilágosítást minél fiatalabb korban el kell kezdeni, mivel már a 6-7 éves gyerekek is böngésznek az interneten, ismerik a közösségi oldalakat. A szakértő elmondta, hogy több mint száz oktatójuk tart a biztonságos internetezést segítő ingyenes oktatást diákok és felnőttek körében szerte az országban.

Sterner Zoltán kitért arra is, hogy az NGYSZ a Legfőbb Ügyészséggel is együttműködik a gyermekek kibertérben való biztonsága érdekében. Kósa Éva, az ELTE egyetemi tanára arról beszélt, mit tehetnek a szülők a gyermekek biztonságos médiahasználatáért. Azt mondta, a tiltás helyett a helyes és jó médiahasználatra, a médiaértésre nevelés a fontos. Azt is elmondta, kutatásaik alapján szülők és gyerekek keveset használják közösen a médiát, kevés a közös médiaélmény. Fontos lenne, hogy a szülők orientáló, segítő szerepet töltsenek be a gyermekek médiahasználatában.

A kétnapos nemzetközi rendezvényen 25 szakértő tart előadást az oktatás, a média, a kormányzat, az ipar és a civil szféra területéről. A konferencia célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az új kihívásokra, a közösségi médiára, az online fenyegetettségre, bemutatva a legjobb gyakorlatokat. A konferencia illeszkedik az európai kiberbiztonsági hónap programsorozatába.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com