Gyermekeknek szánt vitaminkészítmények reklámozását vizsgálja a GVH

Gyermekeknek szánt vitaminkészítmények reklámozását vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az eljárást a Béres Gyógyszergyár Zrt., a WALMARK Kft., valamint a Bayer Hungária Kft. -nél indították a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

    A hatóság csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint a három versenyfelügyeleti eljárás során azt vizsgálják, hogy a vállalkozások a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően jártak-e el gyermekeknek szánt, ajándékokkal összecsomagolt vitaminkészítményeik népszerűsítésekor.
A jogszabály alapján jogsértőnek minősül ugyanis a gyermekek közvetlen felszólítása a reklámozott áru megvételére vagy arra, hogy győzzék meg szüleiket vagy más felnőttet a termék megvásárlásáról. Az ilyen kereskedelmi gyakorlat úgynevezett feketelistás tilalom alá esik, vagyis tisztességtelennek számít az egyéb körülményektől függetlenül is – írták.
A GVH jelezte: az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com