Gyermekei születésével minden megváltozott Kecskés Karina életében

A színésznő számtalan filmben és darabban játszott korábban, azonban harmadik gyermeke születése után úgy érzi, perifériára került.

Tucatnyi színdarabban és számtalan filmben láthatták már a nézők Kecskés Karinát. A színésznő igazán szerencsés pályakezdést tudhat magáénak, szívesen emlékszik vissza karrierje kezdetére.

„Egy álmom vált valóra, amikor befejeztem a Színművészeti Egyetemet. Fantasztikus tanáraim voltak és a generációnk is nagyon szerencsés volt. Szinte azonnal megtaláltak minket a szerepek, sokan azonnal leszerződtek egy színházhoz, míg mások filmekben kaptak főszerepet. Nekem mindkettőben volt részem” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en a színésznő, akinek gyermekei születésével – amellett, hogy boldog családanya – más irányt vett az élete.

„A gyermekem születésével lejárt a szerződésem az Új Színházzal. Így az a folytonosság, ami anyagilag és szakmailag határozta meg előtte az életem, annak vége lett. Nem voltam tudatos karrierépítő, erre nem fektettem nagy hangsúlyt, akkor még nem álltam több lábon. Az egyik munkából mindig jött a másik. Aztán ez egyszer csak megszakadt és nem tudtam, hogy hova lépjek” – emlékezett vissza Kecskés Karina.

„A három gyermekem szülésével, az elmúlt 10 évben a periférián vagyok a szakma szempontjából. Nagyon sok bennem a ki nem élt energia, nagyon szeretnék még több, jó szerepet játszani” – mondta a színésznő, aki a Baltazár Színházban találta meg a saját útját, ahol a mai napig játszik. Minden percét élvezi a munkájának, de bízik benne, hogy még több karakterben csillogtathatja meg tehetségét.

„Különböző életszakaszok vannak egy színész életében. Sajnos most, a középkorú életszakaszomban nem találnak meg azok a szerepek, amelyekre megértem és szívesen el is játszanék, de lehetséges, hogy egy későbbi életszakaszomban újra megtalálnak majd ezek. Ez egy olyan pálya, amelyhez nagyon nagy szerencse is kell” – mondta a Sláger Témában Kecskés Karina, aki A mi kis falunk című sorozatban is játszik jelenleg.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com