Kétszáz éve, 1819. június 10-én született Gustave Courbet francia festő, a modern realista festészet megteremtője. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Jean Désiré Gustave Courbet Ornans-ban született, republikánus érzelmű, jómódú földbirtokos családban. Ő volt a legidősebb gyermek, az egyetlen fiú, első modelljei húgai voltak. Vidéken nevelkedett, 1839 végén érkezett Párizsba, de szülei akarata ellenére nem jogot, hanem festészetet kezdett tanulni. A formális képzésre hamar ráunt, saját stílusát keresve a Louvre-ban a spanyol és holland mesterek (Rembrandt, Frans Hals, Van Dyck, Velázquez) munkáit tanulmányozta és másolta. 1842-ben Spanyolországba, 1847-ben Hollandiába ment tanulmányútra, ahol különösen Rembrandt portréi nyűgözték le. Később büszkén hangoztatta, hogy ugyan mindenkitől tanult, de nem volt senkinek sem a tanítványa.
Első képei még romantikus stílusjegyeket hordozó, irodalmi és bibliai ihletésű jelenetek voltak, de hamarosan önarcképeket kezdett festeni. Műveit 1844-ben mutatták be először a Párizsi Szalonban, a kortárs francia művészek munkáit felvonultató évenkénti hivatalos kiállításon, amelyen Önarckép fekete kutyával című festményével vált ismertté. A következő két esztendőben bemutathatta egy-egy képét, de 1847-ben elutasították Pipás férfi című önarcképét. Ezt a fiatalkori főművét ugyanis zabolátlan életöröm hatja át, amit a konzervatív ízlésű kritikusok durvának és faragatlannak éreztek. A következő évben megszüntették az elfogadó bizottságot, ezt kihasználva több mint tíz képet állított ki. Első igazi sikerét 1849-ben aratta, amikor az újra felállított, művészek választotta zsűri hét beküldött munkáját fogadta el. A Délután Ornans-ban című festményét megvásárolta a francia állam, Courbet-t aranyéremmel jutalmazták, ezután anélkül állíthatott ki, hogy be kellett volna mutatni műveit a válogató bizottságnak.
Az év telét szülővárosában töltötte, és megalkotta a nagyapja emlékének szentelt Ornans-i temetést. A realista, az addigi hivatalos és a személyes elemeket tartalmazó festészet közötti határt ledöntő kompozíció nagy felháborodást keltett, mert egyszerű jelenetet ábrázolt történelmi kompozíciók módjára. Hasonló fogadtatásban részesült az 1853-as Szalonon a Fürdőző nők is, amely egy tavacska partján ábrázol két teltebb idomú nőt, az egyiket háttal állva, csaknem meztelenül. A legenyhébb kritika is „Hottentotta Vénuszról” írt, a legenda szerint a Szalont még megnyitása előtt meglátogató III. Napóleon császár felháborodásában lovaglóostorával végigvágott az akton. A közönség figyelme mindenesetre a kép felé fordult, és Courbet olyan összegért adta el művét, amely biztosította anyagi függetlenségét. Botrányt kavartak erotikus témájú ábrázolásai is, például híres női akt-torzója, A világ eredete, amelyen egy női altest élethű mása látható.
Híressé vált munkásságának első hét évét felölelő Műterem című alkotása is. Az 1855-ben a párizsi világkiállítás közelében, magánkiállításán bemutatott hatalmas festmény műterme szellemi és tényleges történetének ábrázolása. A tájképet festő művész maga Courbet, akinek két oldalán barátait, művészetének támogatóit, illetve az életében, gondolkodásában szerepet játszó alakokat, a köznapi világ, a nyomor, a szegénység képviselőit jelenítette meg.
Az élet valamennyi jelenségét megörökítésre méltónak tartotta, elsősorban emberi alakokat, a falusi élet jeleneteit, vadászjeleneteket, tájképeket, valamint tengeri témájú képeket festett realista stílusban, de csendéletei is figyelemre méltóak. Realizmusának egyik jellegzetes példája a Szépművészeti Múzeumban található 1853-as Birkózók, az 1857-ben festett Szajna-parti kisasszonyokat az impresszionizmus előfutárának tekintik. Csaknem minden képe kifejez valamit gazdag egyéniségéből, önmagát egész életében festette, nemcsak életének különböző szakaszaiban, hanem különböző szerepekben is. Az 1854-es Találkozáson például mecénása, Alfred Bruyas tisztelettudóan üdvözli a fejét büszkén felszegő művészt.
1866-ban tájképeivel szerepelt a Szalonon, és még ellenségei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Őzek című képe páratlan szépséggel érzékelteti a burjánzó erdőt és az őzek selymes bundáját. Ugyanebben az évben született a realista, a test szépségét ünneplő erotikus Alvók is egy török diplomata megrendelésére. 1867-ben a világkiállítás mellett újra saját pavilonjában mutatta be műveit, 133 festményt, három rajzot és két szobrot, köztük utolsó nagyméretű kompozícióját, a Szarvasvadászatot és a Munkácsyra is hatást gyakorló A menyasszony öltöztetése című képet. 1869-ben a brüsszeli világkiállításon övé lett az első aranyérem, a müncheni nemzetközi kiállításon ő volt a legünnepeltebb mester. Nagy hatással volt Paál Lászlóra és Szinyeire is, aki Münchenben találkozott is vele.
Az 1870-es párizsi kommün idején népképviselő és a Művészeti Bizottság elnöke lett. A bukás után tevékenysége, különösen a császárság jelképének tartott Vendome oszlop lerombolása miatt hat hónapra bebörtönözték, fogsága alatt sok gyümölcs csendéletet festett. 1873-ban peres úton az oszlop helyreállítási költségeinek megtérítésére is kötelezték – ezt évi tízezer frankos részletekben, harminchárom éven át kellett volna teljesítenie, javait lefoglalták. Courbet Svájcba emigrált, a Genfi-tó melletti La Tour-de-Peilz-ben szakadatlanul dolgozott, zömében csendéleteket és tájképeket festett. Egészsége megroppant, és egy nappal az első részlet befizetése előtt, 1877. december 31-én vízkórban (ödémában) meghalt, mája és szíve a mértéktelen evés és ivás miatt mondta fel a szolgálatot.
Forrás: MTI
Fotó: hu.wikipedia.org/wiki/Gustave_Courbet
