Az Afrikában honos szurikátáknál az a szokás, hogy a csapat domináns párja tartja fenn a jogot a szaporodásra. Néha persze előfordul, hogy a rangsorban hátrébb helyet foglaló nőstényeknek is utódja születik, ám ezeknek a kölyköknek az életlehetőségeit a természetben igen rosszak. Az állatkertekben viszont ők is esélyt kapnak, például úgy, hogy a gondozók nevelik fel őket. Ez történt a Budapesti Állatkert legifjabb szurikátája, a kis Zulu esetében is.

Gondozói nevelik Zulut, a Fővárosi Állat- és Növénykert legifjabb szurikátáját. A most már kicsit több, mint egy hónapos kölyök nagyjából másfél-kéthetes és 80 grammos volt, amikor az Állatkert szakembereinek át kellett venniük az anyaállattól a róla való gondoskodást. Kezdetben macskatejpótló tápszer volt a fő tápláléka, de most már szilárd táplálékkal, a szurikáták számára ínycsiklandó lisztkukaccal és gyászbogárlárvával is próbálkozik.

A kis Zulu gondozása lényegében 24 órás feladatot ad a vele foglalkozó gondozóknak, akik a gyereknevelés teendőit éppúgy megosztják egymás között, ahogy a szurikáta csapat tagjai is teszik egyébként. A kicsi nemcsak napközben van „pótmamáival”, hanem a gondozók éjszakára is hazaviszik magukkal, hiszen így sokkal egyszerűbb megszervezni a kisállatról való gondoskodást.

A mongúzfélék közé tartozó, Afrika déli részén őshonos szurikáták (Suricata suricatta) az Állatkert legnépszerűbb kisemlősei. Az örökbefogadási toplistán például az elefántokkal, zsiráfokkal, gorillákkal és tigrisekkel együtt rendre az élmezőnyben szerepelnek. Népszerűségükhöz bájos megjelenésükön túl az Oroszlánkirály című rajzfilm egyik karaktere, Timon is hozzájárult, nem is beszélve a Szurikáták udvarháza című nagy sikerű dokumentumfilm-sorozatról.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben már több évtizede foglalkoznak szurikátákkal, és természetesen rendszeresen szaporodnak is Budapesten. Sőt, egy korábbi nőstény, Vanessa, aki a „szuperanya” eposzi jelzőt is kiérdemelte, élete során minden addigi minden írott és íratlan rekordot meghaladó számú kölyköt hozott a világra.

A csoportokban élő szurikátáknál általában a domináns pár magának tartja fenn a jogot a szaporodásra, így a rangsorban hátrébb helyet foglaló nőstényeknek csak ritkán vannak utódaik. Ha ez mégis megtörténik, az adott nőstényt a domináns állatok akár el is üldözhetik a csapattól, a kicsit pedig el is pusztíthatják. Az állatkertekben, ahol a vadonhoz képest kevésbé küzdelmes az élet, s ezért az állatok tovább is élnek a természetben élő fajtársaiknál, a nem domináns nőstények utódai is esélyt kapnak, például úgy, hogy a gondozók vállalják el a pótmamaságot. Ez történt most a kis Zulu esetében is.

 

 

 

 

Forrás, fotó: zoobudapest.com