Ganxsta Zolee is fellép csütörtökön a ferencvárosi Karantén Koncertek sorozatában

Ganxsta Zolee is fellép csütörtökön a Ferencváros Karantén Koncertek elnevezésű, kontaktmentes utcai koncertsorozatában, amely délután a Bakáts térről indul.

Ganxsta Zolee Takács Vilkóval lép fel Dos Diavolos néven. Az önkormányzat szerdai közleménye szerint nemcsak a színpadot helyettesítő biciklis riksa lesz rendhagyó a koncerten, hanem a produkció is. A rapper ugyanis kedvenc rap és blues számait adja elő akusztikusan.

A 15 órakor kezdődő koncerten – amelynek fellépőire a közönség is szavazhatott – Galát Norbert retro táncdalokat ad elő, Szabó Csilla gyerekműsorral lép fel, a Valami Swing nevű formáció pedig swinget, sanzonokat és gypsy jazzt játszik.

Az önkormányzat múlt héten hirdetett pályázatot a járművekről kihangosított, élő fellépésekre az után, hogy a költészet napi mozgó produkciókat követően sok kerületi polgár kérte a program folytatását.

A rendhagyó utcai koncertekre – amelyekkel a nehéz anyagi helyzetbe került előadóművészeket is támogatják – továbbra is lehet jelentkezni. A koncerteket csütörtökönként 15 és 19 óra között tartják. A járművet, védőfelszerelést, engedélyeket és a hangosítást az önkormányzat biztosítja, de a rendezvénysorozat jellege miatt díszleteket, fénytechnikát és más speciális költséget nem tudnak vállalni. A legalább egy órás műsorokért minden fellépő egyenlő, bruttó 50 ezer forint tiszteletdíjban részesül.

Forrás: MTI
Fotó: facebook.com/Totisz Tamás



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com