G20 – A vártnál jobban alakultak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások

A várnál jobban alakultak és ígéretes alapot teremtettek a további egyeztetésekhez a G20-ak hétvégi csúcstalálkozóján az Egyesült Államok és Kína között folytatott kereskedelmi tárgyalások a kínai jegybank, a People’s Bank of China kormányzója szerint. 

    “Véleményem szerint nagyon jó eredményt sikerült elérni, talán még jobbat is a reméltnél” – jelentette ki Ji Kang (Yi Gang), a kínai jegybank kormányzója a G20-ak csúcstalálkozójáról feltett újságírói kérdésre adott válaszában. “Nehézségekkel és bizonytalanságokkal ezután is számolnunk kell, de összességében elmondható, hogy a két ország elnökei nagyon jó és konstruktív irányba terelték a jövőbeni tárgyalások menetét” – tette hozzá.
Az Egyesült Államok és Kína szombaton a G20-ak oszakai csúcstalálkozóján a kereskedelmi tárgyalások folytatásában állapodott meg azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök a feszültség oldása érdekében a tárgyalások idejére felfüggesztette a kínai termékek importvámjának kilátásba helyezett megemelését, valamint jelezte szándékát a Huawei kínai távközlési berendezés gyártó vállalat ellen elrendelt szankciók enyhítésére is.

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com