Fülöp Attila: az informatika új korszakot nyithat az akadálymentesítésben

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.

    Fülöp Attila az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) szakmai napját megnyitó beszédében hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy valódi és tartalmas segítséget biztosítson a fogyatékossággal élőknek, ennek érdekében pedig rendszeresen egyeztet az érintett érdekvédelmi szervezetekkel.
Emlékeztetett, a kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül 4 milliárd forintot biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy javaslataik alapján tudják segíteni saját célcsoportjaikat az infokommunikáció és az akadálymentesítés területén. Mindez magában foglalja a ma fellelhető okos eszközök használatát, illetve azok informatikai támogatását – tette hozzá Fülöp Attila.
Az államtitkár rendkívül fontosnak nevezte az AOSZ DATA projektjét, amely – a társszervezetek ide kapcsolódó programjaihoz hasonlóan – leginkább azzal segíti az autizmussal élők mindennapjait, hogy könnyebbé teszi a másokkal történő kommunikációt. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a társadalmi beilleszkedés, illetve elfogadás – mondta.
A rendezvényen Fülöp Attila, valamint Kővári Edit, az AOSZ elnöke és Egle Botond ötletadó átadta a Senpai-díjakat, amelyeket minden évben olyan emberek és szervezetek vehetnek át, akik segítő szándékkal, befogadóan fordulnak autista embertársaik felé, segítik és támogatják őket céljaik elérésében.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com