Száztíz éve, 1909. október 28-án született Francis Bacon, a múlt század egyik legjelentősebb és legkülönlegesebb autodidakta művésze. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

    Angol apa és ausztrál anya gyermekeként Dublinban látta meg a napvilágot. Gyermekkorát a gyakori költözések miatt hol Írországban, hol Angliában töltötte, a hontalanság érzése élete végéig elkísérte. Versenylovakat tenyésztő apja (a filozófus Francis Bacon leszármazottja) durva és erőszakos ember volt, s amikor homoszexuális hajlamú fiát tizenhét évesen azon kapta, hogy anyja ruhájában nézegeti magát a tükörben, ostorral verte el és kidobta házukból.
Francis néhány Londonban átnyomorgott hónap után Berlinbe ment, a várost utólag „érzelmi erőszakkal telinek” és „a szex iskolájának” nevezte. Itt látta Fritz Lang Metropolis és Szergej Eisenstein Patyomkin páncélos című filmjeit, s mindkettő életre szóló hatást gyakorolt rá, különösen az utóbbi híres jelenete az odesszai lépcsőn lefelé bukdácsoló, magányos babakocsival. Két évet Párizsban is eltöltött, ahol bútortervezéssel és belsőépítészettel foglakozott, majd – egy Picasso-kiállítás hatására – elkezdett festeni. A harmincas években galériát alapított Londonban, ahol saját képeit állította ki, de műveinek nem volt visszhangja. A második világháború kitörése után polgári szolgálatot teljesített, lebombázott lakásában illegális rulett-termet rendezett be.
A háború végén kezdett csak el komolyan festeni. Az igazi áttörést az 1944-ben keletkezett Keresztre feszítés-triptichon hozta meg számára, amelyen már felfedezhető az érett Bacon úgyszólván minden stílusjegye. A kép botrányt okozott, de megalapozta hírnevét. 1946 és 1949 között Monacóban tartózkodott, elsősorban azért, hogy asztmája tüneteit enyhítse, ugyanakkor ott találta meg művészi önmagát és művészete tárgyát, az emberi testet.
Ötvenes évekbeli művészi tevékenységét annak a hatásnak a feldolgozása jellemezte, amelyet a 17. századi spanyol barokk festő, Velázquez és Van Gogh gyakorolt rá. Bacont különösen Velázquez X. Ince pápáról festett portréja ragadta meg, amelyhez újra és újra visszatért. Az eredeti képet sohasem látta, csak olcsó reprodukciókon, ezek alapján festette át a pápát üvöltővé, s hasonlóan járt el a szovjet rendező, a Patyomkin páncélos ikonikus jelenetével.
Soha nem készített vázlatot. Rendszerint akrillal vagy pasztellel vitte fel színpadszerű tereit, majd olajfestékkel fogott hozzá a figura megformálásához. A bizarr hatást sajátos technikával, a festék elfolyatásával, kaparásával érte el, s nemcsak hagyta, hanem szinte erőltette, hogy a véletlen vagy akár valamilyen hiba gyökeresen más irányt szabjon az alkotói folyamatnak. Az eredmény más-más dramaturgiával, de lényegében mindig ugyanaz: a minimalista háttér előtt a hús, a kéj és fájdalom expresszív kifejezése, ars poeticája szerint az ösztönben rejlik az igazság.
Festészetét nehéz besorolni. Jobb híján egzisztencialistának szokták nevezni, ugyanakkor szürrealista is, mert nem a dolgokat, hanem az azok keltette víziókat jeleníti meg. Bacon akkor hozta vissza az emberi alak ábrázolását, amikor a művészet azt éppen szinte teljesen absztrahálta. A század talán legpesszimistább képeit alkotta meg, amelyekre a „borzalmas szépség” jellemző. Képei egy homoszexuális és szadomazochista hajlamú ember szenvedéseit, kapcsolatainak tragédiáit ábrázolják. Elfogadásának és népszerűségének titka, hogy általános érvényű érzéseket fejez ki: szorongást, közönyt, magányosságot, fájdalmat és tragédiát, a múlt század borzalmait. Ma már a 20. századi angol festészet egyik legnagyobb hatású mesterének tartják, akit Beckett színházával szoktak párhuzamba állítani, mert nála is a transzcendens értékek nélküli ember érzései jelennek meg.
Az 1950-es évek végétől több nagy kiállítása volt New Yorkban és Londonban. Az 1962-es Tate-tárlat megnyitójának előestéjén kapta meg barátja-szerelme, Peter Lacy halálhírét. Párizsi retrospektív kiállításának megnyitása előtt, 1971-ben szinte ugyanez történt: barátja, George Dyer, akihez bonyolult viszony fűzte, közös szállodai szobájukban vetett véget életének. Bacon idegösszeomlásából felépülve döbbenetes triptichonban örökítette meg barátja haláltusáját. A végképp magára maradt művész életét végigkísérő asztmája egyre súlyosabb lett, szívroham következtében halt meg Madridban 1992. április 28-án.
2008-ban rendezték meg harmadik Tate-kiállítását, ugyanabban az évben nyitották meg rekonstruált műtermét Dublinban. 2016-ban hetven Bacon-művet bemutató, átfogó kiállítás nyílt a monacói Grimaldi Fórumban, s megjelent műveinek addigi legátfogóbb katalógusa, amely öt kötetben 584 festményét sorolja fel. A Magyar Nemzeti Galéria 2015-2016-os El Kazovszkij életmű-kiállításán látható volt Bacon triptichonjának egyik szárnya is, mivel Bacon testfelfogása és ábrázolásmódja nagy hatással volt a festőnőre. Tavaly ugyancsak a Nemzeti Galériában rendezték meg a Bacon, Freud és a Londoni Iskola című nagyszabású kiállítást, idén Párizsban a Pompidou Központ Bacon minden betűben (Bacon en toutes lettres) című kiállítás hatvan művön keresztül mutatta be, hogyan hatottak a 20. század és régi korok irodalmárai és gondolkodói – Friedrich Nietzsche, T. S. Eliot, Aiszkhülosz és Georges Bataille – az alkotó művészetére.
Bacon képeiért csillagászati árakat fizetnek az aukciókon. 2013-ban 127 millió dollárért kelt el a barátját és művésztársát, Lucian Freudot ábrázoló triptichonja, 2019-ben több mint 50 millió dollárért vették meg egyik fejtanulmányát, amit a X. Ince pápa portréhoz készített.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com