Idén az első fél évben több lakást adtak el, mint tavaly, és a kereslet élénkülése az árak további emelkedését eredményezte – olvasható a Világgazdaság keddi kiadásában.
Az eladott lakások számának 7,1 százalékra becsülhető emelkedése teljes egészében a használtlakás-forgalom növekedéséből adódott – írja a lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait ismertetve. Az első fél évben pedig reálértékben már a lakáspiaci válságot megelőző 2008. évi szintet közelítették a lakásárak.
Budapesten a használt lakások átlagosan 26,6 millió forintba kerültek, 2,2 millió forinttal többe, mint 2017-ben. A megyeszékhelyeken ezalatt 1,2 millió forinttal 14,3 millió forintra nőtt az átlagos lakásár.
A fővárosban az átlagos négyzetméterár 477 ezer forint, a megyeszékhelyeken 233 ezer forint volt, ez 14, illetve 13 százalékkal haladta meg a 2017. évi átlagot – olvasható az újságban.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com