Filmválogatással emlékeznek az Urániában Cseh Tamásra

Cseh Tamás mozija címmel rendeznek programot szombaton a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. A válogatás keretében négy filmet vetítenek, amelyben az idén tíz éve elhunyt előadóművész, zeneszerző közreműködött.

    A programban szerepel Fonyó Gergely Cseh Tamás film című, 2000-ben bemutatott alkotása, valamint az énekes játékfilmes szerepei közül a Még kér a nép (1971, rendező Jancsó Miklós), A turné (1993, Bereményi Géza), és a 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1998, Tímár Péter) – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A turné és a 6:3… egyaránt 35 milliméteres kópiáról kerül mozivászonra, a vetítéseken mindkét film rendezője személyesen jelen lesz.
Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.
Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2013 szeptemberétől bronzszobor őrzi emlékét a fővárosi Szent Gellért téren.

Forrás: MTI

Fotó: urania-nf.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com