Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a NAV

Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint a dunántúli bűnszervezet tagjai olyan vállalkozásokat hoztak létre, amelyek valójában nem működtek, élükön csak “strómanok” ültek.

A cégek fiktív számlákat állítottak ki több társaság részére, amelyek így jogosulatlanul visszaigényelték az adót, és mintegy 450 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV nyomozói országos akcióban számolták fel a bűnszervezetet, 56 helyszínen tartottak házkutatásokat, 16 gyanúsítottat és kilenc tanút hallgattak ki, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak, valamint gépkocsikat, ékszereket és befektetési aranyat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben. A fő gyanúsítottaknál sport lőfegyvereket, riasztópisztolyokat, háborús lőfegyvert is találtak.

Az ügyben a NAV költségvetési csalás miatt nyomoz, egyben vizsgálja azt is, hogy a jogsértésekhez kapcsolódik-e pénzmosás bűncselekmény is. Az ügyben a Győri Járásbíróság elrendelte három gyanúsított letartóztatását és egy bűnügyi felügyeletét.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: nav.gov.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com