FIFA-világranglista – Magyarország négy helyet javítva az 51., a belgák továbbra is az élen állnak

Továbbra is Belgium áll az élen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) friss, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, a magyar válogatott négy helyet javítva az 51. pozíciót foglalja el.

A szervezet honlapja szerint a vb-bronzérmes belga együttes hat pontot veszített ugyan, de az egy hónappal ezelőtti állapothoz hasonlóan ezúttal is a lehető legkisebb különbséggel, egy ponttal jobban áll a világbajnok franciáknál. A top 10-ben mindössze egy változás történt, az Európa-bajnok portugálok egy helyet javítottak, Uruguay pedig egyet rontott.

A magyarok – akik a legutóbbi rangsor elkészítése óta a Nemzetek Ligájában 2-0-ra legyőzték Észtországot, majd Finnországot is a Groupama Arénában – négy helyet javítottak, és Ghánával holtversenyben az 51. helyen állnak.

A FIFA még az oroszországi világbajnokság előtt bejelentette: a vb után jelentősen átalakul a férfi világranglista pontszámítása, amely már a magyar származású amerikai sportvezető és fizikus, Élő Árpád által kidolgozott és az ő nevét viselő rendszer alapján történik, ahogyan a sakkozóknál is.

Az újfajta ranglistaszámítás szerint minden mérkőzés után kapnak vagy veszítenek pontokat a válogatottak. A győzelemért egy, a döntetlenért fél pont jár, de fontosság szerint nyolc kategóriába sorolták a találkozókat. A legkisebb szorzóval (0,5) azok rendelkeznek, amelyeket nem hivatalos nemzetközi játéknapon rendeznek, a legnagyobbal (6) pedig a világbajnoki meccsek a negyeddöntőtől a fináléig.

Ezt a rendszert a női válogatottaknál már korábban bevezették, a férfiaknál augusztusban tértek át rá.

FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):
———————————————
1. ( 1.) Belgium         1727 pont
2. ( 2.) Franciaország   1726
3. ( 3.) Brazília        1676
4. ( 4.) Horvátország    1634
5. ( 5.) Anglia             1631
6. ( 7.) Portugália      1614
7. ( 6.) Uruguay         1609
8. ( 8.) Svájc           1599
9. ( 9.) Spanyolország   1591
10. (10.) Dánia           1589
11. (12.) Argentína       1582
12. (11.) Kolumbia        1575
13. (13.) Chile           1565
14. (15.) Hollandia       1560
és (17.) Svédország      1560
16. (14.) Németország     1558
…51. (55.) MAGYARORSZÁG 1412
51. (52.) Ghána           1412

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com