Fiatal tehetségeknek biztosít tanulási lehetőséget és kikapcsolódást a 21 éve működő Csopaki Művésztelep nyári tábora

Július 21-30 között idén is megszervezésre kerül a Csopaki Művésztelep tábora. A nagy hagyományokkal bíró kezdeményezés amellett, hogy számtalan fiatal művésznek jelentett inspiráló alkotási és fejlődési közeget, fontos közösségteremtő erővé is vált az elmúlt évtizedben. Nem első alkalom, hogy ebben a közösségben a jótékonyság is megjelenik: a tábor záróakkordjaként az Ökumenikus Segélyszervezet javára szerveznek jótékonysági aukciót a legjobb munkákból.

 

A Művésztelepet 21 évvel ezelőtt Rényi Katalin képzőművész alapította az álomszép balatoni faluban Csopakon, ahol Édesapja, a filmrendező Rényi Tamás talált harmóniát a forgatókönyvei megírásához, ezzel megalapozva a művészcsalád alkotó bázisát. Számtalan fiatal találta meg azóta saját hangját a művésztelepen. Különlegessége a tábornak, hogy a diákok egyetemi tanárok irányításával szakmai órákon vesznek részt a festői Balatonparton, a nyár közepén, a legszebb hónapban. A test és a lélek szabadsága lélegzetelállító műveket teremt. Így a táborba a világ minden tájáról érkeznek magyar fiatalok évről-évre.

A 2018. július 30-án a Csopak Galériában megrendezésre kerülő, kiállításmegnyitóval ötvözött jótékonysági aukción, az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtéséhez csatlakozik a Művésztelep. A művészdiákok alkotásai közül a legjobbakat szakmai zsűri válogatja ki, így garantált, hogy rendkívüli, magas színvonalú festmények és grafikák kerülnek kalapács alá. A művészdiákok munkáiból az aukción befolyó összegből a Segélyszervezet rászoruló gyermekek számára vásárol egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott iskolaszercsomagokat augusztusban, hogy ők is egyenlő esélyekkel kezdhessék a tanévet. Az aukció háziasszonya a segélyszervezet iskolakezdési segélyakcióját 6. éve segítő Wolf Kati énekesnő lesz.

 

Baska Barbara, grafikusművész, filmrendező, a tábor egyik vezetője, elmondta:

„A tavalyi nagy sikerre tekintettel fogunk bele újból az aukció szervezésébe. Tavaly a csopaki szimbólum templomtoronyba sikerült harangot öntetni a művésztelep legátütőbb munkáiból szervezett aukción befolyt 700 000 Ft-ból. Fontos volt, hogy idén is olyan célt határozzunk meg az aukción, melynek kapcsán a diákok nemcsak megélhetik, milyen sikere, értéke van a munkáiknak, de egyben segíteni is tudnak hátrányos helyzetű kortársaiknak. Fontosnak tartjuk a művésszé nevelés mellett a fiatalok szemléletformálását, egy felelős, nyitott, nemeslelkű életre.” 

 

Forrás, fotó: www.muvesztabor.eu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com