Fiatal filmesek készíthetik el első mozifilmjüket a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával

Fiatal filmesek készíthetik el első mozifilmjüket a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával; a pályázat idei nyertesei között Csáki László és Felszeghy Ádám, Dér Asia, Fazekas Máté Bence, Mayer Bernadette, valamint Szilágyi Fanni filmterve is megtalálható. 

    A Filmalap Inkubátor Programjának tíz döntőse személyesen mutatta be filmterveit a szakmai közönségnek és a zsűrinek a Corvin moziban megrendezett teltházas pitchfórumon – olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Mint írják, a Filmalap célja a 2015-ben indított kezdeményezéssel a pályakezdő filmesek innovatív alkotói bemutatkozásának támogatása.
A zsűri döntése és a szakmai közönség szavazatai alapján a nyertesek között van Csáki László és Felszeghy Ádám Kék Pelikan című filmterve. Az animációs-dokumentumfilm az 1990-es évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát mutatja be, három barát történetén keresztül, akik meghekkelik a rendszert.
Dér Asia Nem haltam meg című dokumentumfilmjének szinopszisa szerint az életimádó műkincskereskedő 51 évesen megtudja, hasnyálmirigy-rákja van. A túlélés esélye alig 5 százalék, ő mégis megváltásként tekint betegségére – hiszi, ha megváltozik és új emberré válik, túléli.
Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmterve egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló öreg néni heroikus küzdelme egy napba sűrítve.
Mayer Bernadette Szemem fénye című művének főhőse egy érettségi évében járó fiú, aki együtt él fiatalos anyjával, ám életük felborul, amikor a nő megvakul. Egyre fojtóbban ragaszkodó anyja mellett családfenntartóvá, ápolóvá kell válnia, míg sorra veszíti el a számára fontos dolgokat. Ebben a présben egyszer csak már nem lehet megmaradni.
Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című filmterve egy egypetéjű ikerpárról szól, amelynek mindkét tagja ugyanabba a férfiba szeret bele, aminek hatására kénytelenek az addig jól palástolt, hétköznapi nyomorultságukkal szembesülni.
A Corvin moziban megrendezett pitchfórumon a program tíz döntőse személyesen mutatta be filmterveit a szakmai közönségnek, valamint a rendezvény zsűrijének, amelynek tagja az idén Berkes Júlia producer, Bognár Péter forgalmazási szakember, Szilágyi Zsófia filmrendező (Egy nap), Zomborácz Virág forgatókönyvíró-rendező (Utóélet) és Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendező (Könnyű leckék) volt.
A Filmalap idén először a Corvin moziban tartotta a rendezvényt, mert a nagy szakmai érdeklődés miatt a korábbi helyszín, a Toldi mozi már túl kicsinek bizonyult.
A közleményben Havas Ágnest, a Filmalap vezérigazgatóját idézik, aki szerint az Inkubátor Program kiváló példa arra, hogy egy átlagos mozifilm költségvetéséhez képest jóval alacsonyabb költségből, sok lelkesedéssel olyan sikeres alkotások valósíthatók meg, amelyeknek a mozikban is lesz értő közönségük és a legnagyobb filmfesztiválokon is sikereket érnek el.
A Filmalap Inkubátor Programjára diplomás, de egész estés mozifilmet még be nem mutatott elsőfilmes rendezők jelentkezhettek, és olyanok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek.
Az 57 beérkezett pályázat közül 10 jutott be a döntőbe tavaly októberben. A 10 döntős pályázati úton részesült a Filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásában. A pitchfórumot a Filmalap fejlesztő csapatának közreműködésével, több hónapos filmterv fejlesztési folyamat és felkészülés előzte meg.
A pitchfórumon bemutatott 10 döntős filmterv közül hármat a szakmai zsűri és további kettőt a meghívott közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) szavazott meg.
A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 62 millió, a dokumentumfilmeknél 22 millió, az animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújt támogatást a Filmalap Inkubátor Programja. A pályakezdő alkotók a filmkészítés során igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.

Forrás: MTI

Forrás: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com