Félmillió forinttal károsítottak meg hat turistát egy belvárosi szórakozóhelyen

Félmillió forinttal károsítottak meg hat turistát egy belvárosi szórakozóhelyen az elmúlt két hétben túlszámlázással – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a honlapján.

A közleményben azt írták, a gyanú szerint az alkalmazottak szeptember 21. és október 5. között becsábították a szórakozóhelyre a három indiai, a két svájci-afgán és a japán férfit, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Amikor a vendégek távozni akartak, jóval többet kellett fizetniük, mint amennyit valójában fogyasztottak.

Ha nem volt a vendégnél elég pénz, az alkalmazottak elkísérték a legközelebbi bankautomatához vagy akár a szállodai szobájáig is. Ha többen voltak, egyiküknek a szórakozóhelyen kellett maradnia, amíg a barátja visszaért a pénzzel – tették hozzá.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve tizenkét nőt és négy férfit állítottak elő. A belvárosi nyomozók önbíráskodás, személyi szabadság megsértése és bűnszövetségben elkövetett csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták a szórakozóhely három ügyvezetőjét, valamint két alkalmazottját. Négyüket őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com