Felmérés: a lakosság 80 százaléka támogatja a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósítását

Magyarország lakosságának 80 százaléka támogatja a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósítását a Városliget megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében – derült ki a Városliget Zrt. megbízásából az Inspira Research Group által készített felmérésből, amelynek eredményeit pénteken ismertették.

    A kutatás adatait személyes interjúk során rögzítették egy ezer fős, reprezentatív országos mintán, a megkérdezettek a tervezett új épületekről azt követően alkothattak véleményt, hogy bemutatták nekik a konkrét látványterveket.
A válaszadók túlnyomó többsége szerint a projekt teljes programját végre kell hajtani, mert az jelentősen javítaná Magyarország hírnevét, és a beruházás befejezésének megakadályozásával nemcsak Budapest, hanem az egész ország veszítene. A megkérdezettek négyötöde egyetért azzal, hogy a Városligetben épüljön fel az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház is.
Baán László, a projekt miniszteri biztosa felidézte: ez volt a harmadik olyan közvélemény-kutatás, amely szerint – a konkrét tervek ismeretében – a megkérdezettek döntő többsége támogatja a Liget Budapest Projekt megvalósulását. 2016-ban az Ipsos, az elmúlt év végén pedig szintén az Inspira Research kérdezte meg a budapestieket a projektről. Az előbbi szerint 2016-ban a fővárosiak kétharmada, az utóbbi szerint pedig tavaly decemberben már több mint 70 százaléka támogatta a Városliget átfogó és komplex megújítását, a Liget Budapest Projektet.
A miniszteri biztos szerint az adatok, valamint a projekt keretében már eddig átadott fejlesztések pozitív fogadtatása azt bizonyítja, “hogy ha az embereket a Liget Projekt valóságáról, nem pedig az arról sugallt, gyakran politikailag motivált negatív képről kérdezik, akkor úgy Budapesten, mint országosan a döntő többség támogatja a Liget Projekt teljes körű megvalósítását, köztük az Új Nemzeti Galéria megépítését is”. Utóbbi Baán László szerint a Városliget megújításának központi jelentőségű, a projekt nemzetközi fogadtatása szempontjából legfontosabb épülete.
Álláspontja szerint a galériának a kiviteli tervek alapján most elkészített pontos és végleges látványtervei is megerősítik, hogy megvalósításával Budapest és az ország számára egy kimagasló színvonalú új kulturális intézmény jönne létre. A világhírű japán SANAA és Magyar Partnere a Bánáti Hartvig Építész Iroda által tervezett épületet bemutató videó a https://youtu.be/iE9NZdYZjSE látható.
Baán László kiemelte: reméli, a főváros új vezetése valóban kész “a valós tényeken alapuló szakmai párbeszédre, valamint a főváros és az ország többségi véleményének figyelembe vételére ebben a nemzeti jelentőségű ügyben”.
Géczi Tamás, az Inspira Research Kft. ügyvezető partnere elmondta: a laptoppal támogatott, kérdezőbiztosok által végzett személyes megkérdezésen a válaszadók a Liget Projekt látványtervei alapján először a tervezett épületeket, majd – több szempont szerint – a Liget Projekt egészét értékelték, ám ezúttal az 1000 fős minta országos volt. “Így megállapítható, hogy a kutatás eredménye a Liget Budapest Projekt országos megítélését tükrözi, s egyben megerősíti a korábbi budapesti mintájú reprezentatív felmérést, mely alapján a fővárosiak több mint kétharmada támogatta a Városliget megújítását” – közölte.
A legfontosabb megállapítás, hogy a konkrét tervek ismeretében a 18 év feletti hazai lakosság 80 százaléka támogatja a Liget Projekt teljes körű megvalósítását. A válaszadók 84 százaléka szerint fontos, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Ligetbe úgy, hogy közben a zöldfelületet is növelik és megújítják, az új épületeket pedig lebontott épületek vagy parkolók helyén építik fel. A válaszadók 86 százaléka szerint a tervezett új épületek megvalósítása a Városliget eddigi állapotához képest pozitív irányú változást jelentene.
A válaszadók nagy többsége szerint a Liget Budapest Projekt teljes programját végre kell hajtani, hiszen az jelentősen javítaná Magyarország hírnevét, a projekt befejezésének megakadályozásával nemcsak Budapest, hanem az egész ország veszítene. A megkérdezettek 82 százaléka szerint Budapest kulturális hírnevét és nemzetközi turisztikai vonzerejét kedvezően befolyásolják a Liget Budapest Projekt keretében tervezett új épületek, míg a válaszadók 77 százaléka szerint az ország veszítene azzal, ha a Liget projekt félbeszakadna és nem az eredeti tervek szerint, teljes egészében valósulna meg. 82 százalék szerint a Városliget megújításával az egész ország és a jövő nemzedékek számára épülnek olyan épületek, melyek Magyarország fontos jelképeivé is válhatnak a jövőben.
A válaszadók 75 százaléka szerint a Liget Budapest Projekt nem csupán fővárosi, hanem országos ügy. Megerősíti ezt, hogy országszerte már csaknem 50 ezren írták alá azt a Nagykanizsáról indult petíciót, amely arra kéri a kormányt, hogy tegyen meg mindent a Liget Budapest Projekt megmentéséért. Eddig Magyarország több mint 400 településéről írtak alá a petíciót, továbbá öt kontinensről fogtak össze a Liget projekt megmentéséért.

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com