Fellázadtak a szülők Nyúl Péter legújabb filmadaptációja ellen

Az angol írónő, Beatrix Potter klasszikus meséjének moziváltozata felháborodást váltott ki több szülőből az Egyesült Államokban, mert szerintük elbagatellizálja az ételallergiát, és ezzel veszélyezteti a gyerekeket.

Beatrix Potter meséjének legutóbbi feldolgozásában a főgonosz, Mr. McGregor – akit Sam Neil alakít – allergiás a szederre. Hogy bejussanak McGregor kertjébe, Nyúl Péter és barátai zöldségekkel és gyümölcsökkel veszik „tűz alá” a gazdát. A nagy dobálózás során egy szeder Mr. McGregor szájában köt ki, aki anafilaxiás sokkot kap, majd beadja magának az ellenszérumot.

Azok a szülők, akik már látták a mozikban Nyúl Péter kalandjait, a közösségi oldalakon tiltakoznak az alkotók hozzáállása ellen, amellyel a filmben helytelen módon mutatják be az ételallergia veszélyeit és ezzel támogatják azt a nézőpontot, amely szerint ez csak valamiféle túlreagált egészségügyi probléma, amit nem kell komolyan venni. A tiltakozók a film bojkottjára is felszólították szülőtársaikat, és arra kérik őket, ne nézzék meg a mesét a gyerekeikkel.

Közben a filmet gyártó stúdió hivatalos közleményben kért elnézést az érintettektől. A bocsánatkés mellett kihangsúlyozták, hogy az ételallergia komoly problémát jelent, és sajnálják, hogy nem voltak eléggé tájékozottak és körültekintőek a filmben, és nem ábrázolták elég érzékenyen a témát.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com