Félidőnél jár a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció – A MÁV-csoport idén is nagy létszámmal vesz részt a gyűjtésben

Idén immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a TeSzedd!  akciót március 18-24. között, ami ebben az évben a Fenntarthatósági Témahétköré szerveződik. Az idei évben a vasúttársaság 1035 alkalmazottja az egész országban összesen 82 helyszínen gyűjti az elhagyott hulladékot.

A kampány Budapesten a IV. kerületben az Újpest-Rákospalota vasútállomáson kezdődött március 18-án. A nyitó sajtótájékoztatón részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Nagy István agrárminiszter és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ezzel hivatalosan is elindult az országos akció, melynek keretében a MÁV-csoport 1035 önkéntessel vesz részt, az egész országban összesen 82 helyszínre vonulnak ki a vasúttársaság dolgozói a héten, hogy összegyűjtsék a nem vasúti tevékenységből származó, de vasúti területeken elhagyott hulladékot.

A MÁV nem csak az akció keretében, hanem egész évben folyamatosan gondoskodik az illegális hulladék elszállításáról.Tavaly a vasúti területekről országszerte 1090 tonna lakossági hulladékhalmot vitetett el a MÁV. Idén eddig 584 tonna(Budapest közigazgatási határain belül található vasúti területekről megközelítőleg 342,5 tonna, vidéki MÁV-területekről pedig 241,5 tonna) jogszerűtlenül elhelyezett szemetet szállíttatott el a vasúttársaság.

A vasúti területek megtisztítása és tisztán tartása a vasúttársaság fontos feladata, ez azonban csak akkor járhat tartós eredménnyel, ha az elvégzett munkát értékelő és a tisztaságot megbecsülő lakóközösségek is együttműködnek a környezet megóvásában.

 

 

 

Forrás, fotó: MÁV



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com