Felfedezték a genetikai hibát, amely növelheti az impotencia kockázatát

Amerikai kutatók megtalálták azt a génhibát, amely növelheti az impotencia kockázatát.

    A tudósok szerint a betegséggel kapcsolatos első, jól dokumentált genetikai hiba felfedezése új kezelési módokhoz vezethet.

Az impotencia okai között zömmel nem genetikai probléma áll, hanem olyan okok húzódnak meg, mint az elhízás, a cukorbetegség, a szívbetegség, a dohányzás, a kábítószer és az alkohol, valamint a stressz és a szorongás.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn publikált tanulmány kutatói azonban megtalálták azt a pontot az emberi DNS-ben, ahol a génvariáns akár 25 százalékkal is növelheti az impotencia kialakulását.

A kutatók statisztikai bizonyítékot találtak elméletükre több mint 36 ezer ember genetikai állományának elemzésével, majd ezt megerősítette egy több mint 222 ezer férfi bevonásával végzett hasonló kutatásuk.

A laboratóriumi vizsgálat arra utalt, hogy a génvariáns kihat a szomszédos SIM1 gén működésére, amelyről már tudják, hogy a szexuális működésben vesz részt. Eric Jorgenson, a Kaiser Permanente Northern California tudósa, a tanulmány vezető szerzője elmondta: most azt kutatják, hogy a génvariáns hogyan növeli a kockázatot. Úgy vélik, bizonyos agyi áramkörök működésében okozhat zavart.

Jorgenson kiemelte, hogy a felfedezés révén, amely biológiai magyarázattal szolgál, az impotencia új kezelési módjait dolgozhatják ki.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com