Fél év után Kínában találtak meg egy Thaiföldről eltűnt Alzheimer-beteget

Kínában, lakóhelyétől 600 kilométerre találtak meg egy fél éve eltűnt Alzheimer-kóros thaiföldi nőt. 

    Az 59 éves nő tavaly nyáron távozott ismeretlen helyre lánya lakásából az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban. Hónapokon át hiába keresték, végül a dél-kínai Kunming városban tűnt fel járókelőknek az utcán tébláboló mezítlábas nő. Személyi igazolványa alapján a kínai hatóságok azonosították, és betegségére tekintettel kórházban helyezték el.

A thaiföldi hatóságok szerint senki sem tudja, miként került az asszony külföldre, ráadásul úgy, hogy át kellett kelnie Mianmaron vagy Laoszon, mivel Thaiföld közvetlenül nem határos Kínával.

A thaiföldi bevándorlási hivatal egy illetékese szerint a nő, aki egy hegyi törzs tagja, azt mondta, hogy nem messze lakó fiát indult meglátogatni, “de aztán csak ment és ment…” A 600 kilométert gyalogosan tette meg, ennivalót kéregetésből szerzett.

    A Thaiföldről elkóborolt asszonyt már december végén megtalálták a dél-kínai Jünnan tartomány fővárosában, de csak csütörtökön találkozhatott 35 éves lányával, mivel annak időbe telt az utazáshoz szükséges dokumentumok beszerzése. 

A kunmingi kórházban csütörtökön lezajlott megható viszontlátásról videó került fel az internetre. Lánya szerint az asszony 20 kilót fogyott a hosszú vándorlás alatt. A visszautat már repülőgépen fogja megtenni.

Az Alzheimer-kór főbb tünetei közé tartozik az erősödő feledékenység, a beszéd- és tájékozódási zavar, a személyiség megváltozása.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com