Fejlesztések a miskolci megyei kórházban

Új rendelőkkel és eszközökkel bővült a kardiológiai szakellátás Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a 70 millió forintos saját forrásból megvalósult beruházásról hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be az intézményben. 

    Révész János főigazgató azt mondta: a beruházás kiemelten fontos a borsodi megyeszékhelynek és a megyének egyaránt, tekintettel a népegészségügyi adatokra, valamint az egészségügyi intézményhez tartozó betegek igen magas számára.

A fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a kapacitás bővülhet, de a komfortérzet is jelentősen javulhat – tette hozzá.

Kiemelte: ebben a régióban magas a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező halálozások száma, ezért rendkívül fontos, hogy ezen a területen javuljon az ellátás színvonala, hatékonyabbak legyenek a kezelések. A fejlesztések ezt a célt szolgálták.

A főigazgató szólt arról is, hogy hat új, korszerű berendezésekkel ellátott rendelőt alakítottak ki a belgyógyászati tömbben, ez a járóbeteg-ellátási kapacitást jelentősen növeli. A fejlesztések folytatódnak, hamarosan megújul a katéteres laboratórium műszerparkja is.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com