Fehér Ház: Trump aláírja a kormányzat finanszírozásáról szóló törvényt, majd rendkívüli állapotot hirdet

Donald Trump elnök aláírja a kormányzat működéséhez szükséges finanszírozást biztosító törvényt, utána pedig rendkívüli állapotot hirdet – jelentette be közleményében a washingtoni Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders helyi idő szerint csütörtök délután. 

    A szóvivő hangsúlyozta: az elnök ígéretéhez híven aláírja a kormányzat működését finanszírozó törvényt, és hoz egy másik döntést is – beleértve a rendkívüli állapot kihirdetését – annak érdekében, hogy “biztosítsa a nemzet biztonságát, és véget vessen a határon kialakult humanitárius válságnak”.         Mitch McConnell, a szenátusban többséggel rendelkező republikánus frakció vezetője – Donald Trumpra hivatkozva – már a Fehér Ház bejelentése előtt közölte a hírt a felsőházban. Hozzátette: támogatni fogja a rendkívüli állapot kihirdetését.         Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a bejelentés után közölte: megítélése szerint az amerikai-mexikói határon kialakult helyzet nem rendkívüli, nincs ok a rendkívüli állapot kihirdetésére. A képviselőház demokrata párti többsége “megfelelő választ fog adni” az elnök döntésére – hangsúlyozta. Újságírói kérdésre, amely szerint lehetséges-e, hogy jogilag megtámadja a rendkívüli állapot kihirdetését, Pelosi azt mondta: lehetséges, “ez is egy opció”.     A részleges kormányzati leállást megakadályozó törvényről a képviselőházban várhatóan péntekre virradóra szavaznak.
A szenátus már kora este elsöprő többséggel, 83 igenlő és 16 elutasító vokssal  megszavazta a törvényt, amelyet a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetői és egy 17 tagú kétpárti törvényhozói csoport dolgozott ki. Az 1159 oldalas törvény nem tartalmazza a Donald Trump által kért 5.7 milliárd dollárt a déli határon építendő falra, de tartalmaz egy 1.375 milliárdos összeget a határbiztonság erősítésére. A törvény kizárja konkrét fal építését és leszögezi, hogy ez az összeg 55 mérföldnyi kerítés és mellette húzódó gyalogösvény létrehozását szolgálja, és csakis már “létező technológiák” vehetők igénybe hozzá.
A szenátus elfogadta a törvényjavaslatot, a honatyák továbbküldték szavazásra a képviselőházba.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com