Február 13-án kezdődik a 2019. évi lakossági lomtalanítás Budapesten

 A kikészítési időpontok betartásával a lakosság nagyon sokat tehet a közterületi rendért és tisztaságért. Február 13-án szerdán, a lomok kikészítésével – elsőként a XIX. kerületben – megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás.

Az elszállítást az előző évek gyakorlatával megegyező módon végzi az FKF Nonprofit Zrt..

A lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal történt előzetes egyeztetést követően határoztuk meg, melynek során figyelembe vettük a választások, továbbá a hivatalos nemzeti, vallási és kegyeleti ünnepeket is, amikor szolgáltatásunk szünetel.

A kerületeket körzetekre osztottuk, ezzel biztosítható, hogy a lomokat koncentráltan szállíthassuk el, így rövidebb ideig okoz kellemetlenséget a lakóknak, nehézséget a gyalogosoknak és a gépkocsival közlekedőknek.

Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében az FKF Nonprofit Zrt. arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be a tájékoztató anyagban leírtakat és csak nagydarabos hulladékot helyezzenek ki a körzetükre vonatkozó kikészítés napján 18 óra után!

A lomok kihelyezési időpontjainak betartását a kerületi közterület-felügyeletek, illetve a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai ellenőrzik, akik szükség esetén intézkedhetnek.

Közterület-szennyezési szabálysértést követ el, aki a jelzettől eltérő időpontban, vagy nem a kijelölt helyre rakja ki a lomokat. Büntetési tétele 150.000.-Ft-ig terjedhet.

Az FKF Nonprofit Zrt. Budapest több mint 950.000 háztartását 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítást megelőzően hivatalos levélben tájékoztatja a lomok kihelyezésének időpontjáról.

Levelünkhöz hírlevelet is csatolunk, amely általános információkat tartalmaz. Célja a lomtalanítás lebonyolításának ismertetése, továbbá hogy a lakosok választ kaphassanak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is:

  • mit lehet kikészíteni és mit nem,
  • hová és hogyan helyezzék ki feleslegessé vált használati tárgyaikat,
  • milyen módon lehet a jelzettől eltérő időpontban, vagy sürgősen elszállíttatni a lomot stb.

A társasházak lépcsőházaiban tájékoztató plakátokat is elhelyezünk.

A kerületi lomtalanítási időpontok folyamatosan bővülő listája megtalálható Társaságunk honlapján a www.fkf.hu címen. A lakóhely pontos megadásával telefonon 06-80/353-353-as ügyfélszolgálati számunkon, valamint írásban az fkfzrt@fkf.hu elektronikus levélcímen is érdeklődhetnek. Az így adott előzetes információ csak tájékoztató jellegű, a hivatalos tudnivalókat a háztartásokba eljuttatott levelünk tartalmazza.

A háztartásokban keletkező veszélyes, illetve egyéb, szakszerű ártalmatlanítást igénylő hulladékok átvételére Társaságunk minden lomtalanítási körzetben, az elszállítás napján ideiglenes gyűjtőpontot üzemeltet, amelynek helyszínéről a lomok kihelyezésének időpontját tartalmazó levelünkben tájékoztatjuk a lakosságot.

Társaságunk a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását. Az ingatlan előtti terület, valamint járdaszakasz takarítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének kötelessége.

A budapestieknek 2016. nyarától lehetősége van arra, hogy a feleslegessé vált, de más számára még használható használati tárgyaikat, bútoraikat ne a lomtalanításkor tegyék ki a közterületekre, hanem ingyenesen leadhatják két Szemléletformáló és Újrahasználati Központunkban, amelyek egész évben elérhetőek.

Erről honlapunkon, az alábbi elérhetőségen olvashatnak részletesebben:

https://www.fkf.hu/szemleletformalo-kozpontok

Forrás: FKF
Fotó: FKF



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com