Farsangi karnevál Velencén szombaton

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén szombaton.

    Koszti András polgármester a programról kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén első alkalommal az olaszországi Velencéből is érkezik delegáció az ottani alpolgármester vezetésével. Reményét fejezte ki, hogy ez a két város jövőbeni, hivatalos kapcsolatának kezdetét is jelentheti, amely turisztikai együttműködésben és akár testvérvárosi kapcsolatban is kicsúcsosodhat.
Sándor Barbara, a helyi TDM Egyesület menedzsere közölte, hogy a programokkal a családokat célozzák meg. A gyerekeket farsangi álarckészítés és reneszánsz alkotókuckó várja, de lesznek középkori játékok és kirakodóvásár is.
A hagyományos programelemek közül kiemelkedik a karneváli jelmezes felvonulás, amely gólyalábasok vezetésével, dobosok kíséretében a Zöldliget Általános Iskolától a Velence Korzóig tart, illetve a télboszorka-égetés, melyet ezúttal nádból készítenek. A nap folyamán fellép a Varidance tánccsoport, a Sub Rosa régizene-együttes és a Firebirds tűzzsonglőr csoport. Zárásként télbúcsúztató party lesz Dj Smash-sel.
A karnevál reneszánsz hangulatát a Szabad Színház biztosítja, amelynek vezetője Nagy Judit elmondta: a közönség bevonásával a nap folyamán több jelenetet mutatnak be Mátyás király történeteiből.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com