A Facebook több mint hárommilliárd hamis felhasználói fiókot távolított el fél év alatt

Több mint hárommilliárd hamis felhasználói fiókot távolított el a Facebook 2018 szeptembere és 2019 márciusa közötti fél évben – közölte csütörtökön a közösségi oldalt üzemeltető kaliforniai székhelyű cég a közösségi előírások kikényszerítéséről szóló jelentésében.

A Facebook szerint a tavalyi utolsó negyedévben 1,2 milliárd, az idei első negyedévben pedig további 2,19 milliárd hamis fiókot töröltek. A jelentés kiemeli, hogy az említett időszakban csaknem kétszer annyi hamis oldalt távolítottak el, mint az azt megelőző félév során. A Facebook ezt a növekedést azzal magyarázta, hogy “a szabálysértők automatizált támadásokkal próbálnak egyszerre több fiókot létrehozni”.

Az ilyen automatizált Facebook-fiókokat gyakran használják álhírek terjesztésére. A közösségi oldal ezért még április elején bejelentette, hogy fokozza erőfeszítéseit a hamis információk kiszűrésére az európai parlamenti választások előtt.

A Facebook csütörtökön közölte azt is, hogy a hamis fiókokat többnyire sikerült röviddel létrehozásuk után felfedezni, vagyis még mielőtt azok aktívvá váltak volna. A közösségi hálónak havonta mintegy 2,4 milliárd aktív felhasználója van, 5 százalékuk azonban hamis fiókokhoz köthető.

Ez utóbbi kategória azonban mindössze egyike volt a jelentésben feltüntetett – előírásokat sértő – kilenc tevékenységnek, mint a meztelenség, a szexuális tevékenység, a zaklató magatartás, a gyűlöletbeszéd, a terrorpropaganda és az erőszak ábrázolása. A jelentésből kitűnik az is, hogy a Facebook továbbá intézkedéseket foganatosított az erőszakkal és propagandával összefüggésbe hozható csaknem 52 millió felhasználói fiók ellen, illetve szexuális tartalmuk miatt 44 millió másik oldallal szemben.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com