A Facebook feldarabolására buzdít a közösségi oldal egykori társtársalapítója

A világ legnagyobb közösségi hálózata, a Facebook egykori társalapítója, Chris Hughes csütörtökön közzétett írásában a Facebook feldarabolása mellett foglalt állást. 

    Hughes arra kéri az amerikai hatóságokat, hogy bontsák több részre a Facebookot, mivel meglátása szerint az oldal túlságosan befolyásossá vált, felügyelete pedig problémás.
A New York Times című amerikai napilap csütörtöki számában megjelent véleménycikkben Chris Hughes azt írta: korábbi üzlettársa, Mark Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp vezetőjeként “ellenőrizetlen hatalommal” bír, amin változtatni kell.
“Mark befolyása megdöbbentő, messze meghaladja bárkiét a kormányból vagy a magánszektorból. Mark egy kedves, jó ember, de dühös vagyok rá amiatt, hogy miközben az oldal növekedésére összpontosított, a kattintásokért cserébe feláldozta a biztonságot és az udvariasságot” – jegyezte meg a szerző.
A Facebook egykori társalapítója kifejti azt is, hogy a Facebook fejlesztésében betöltött szerepe miatt önmagában is csalódott, aggályosnak tartja az adatvédelmi kérdéseket, és azt ahogyan a nacionalista és illiberális erők kihasználják a felületet.
Hughes felhívta a figyelmet arra, hogy a Facebook piaci dominanciája és mérete egyúttal azt jelenti, hogy a vállalat bármilyen riválist legyűr – mielőtt annak működése egyáltalán beindulhatna – károkat okozva ezzel a start-up kultúrának. Úgy látja, Zuckerberg az oldalon keresztül lényegében szert tett a szólásszabadság ellenőrzésére.
Hughes kiemeli: “az amerikai nép hagyománya a monopóliumok megzabolázása, bármennyire jó szándékúak is a vezetőik”, de úgy látja Zuckerberg hatalma “példa nélküli és nem amerikai”, ezért is szükséges a Facebook feldarabolása.
A Facebook még csütörtökön reagált Hughes írására, elutasítva az egykori alapító javaslatát a vállalat három részre darabolásáról. Közben egyes amerikai törvényhozók arra kérték az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát, hogy kezdeményezzen trösztellenes vizsgálatot a Facebook ellen.
A Facebook közösségi hálózatának több mint 2 milliárd felhasználója van a világon. A Facebookhoz tartozik a WhatsApp és a Messenger nevű csevegőalkalmazás és az Instagram nevű képmegosztó oldal is – mindhárom egyenként több mint egymilliárd felhasználóval bír. A Facebook 2012-ben vásárolta meg az Instagramot, a WhatsAppot pedig 2014-ben.
A közelmúltban a Facebook a kritikák kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.
Tavaly nagy botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Facebook mintegy 87 millió felhasználója adatait adta el a Cambridge Analytica brit tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából.
Chris Hughes – Mark Zuckerberg egykori szobatársa és a Facebook egyik társalapítója – az egyik olyan személy, aki segített közösségi médiaóriássá tenni a Facebookot. A mai Facebook elődje 2004-ben jött létre, azt Mark Zuckerberg, Chris Hughes és Dustin Moskovitz hozta létre az amerikai Harvard Egyetemen.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com