Ezt tette Lang Györgyi A mi kis falunk sztárjával

A Pa-Dö-Dő egyik frontembere, Lang Györgyi volt az, aki annak idején biztatta a ma már Jászai Mari-díjas Kerekes Józsefet, hogy maradjon a színészi pályánál.

Külföldi filmcsillagoknak – köztük Jim Carrey-nek – és legendás rajzfilmkaraktereknek – mint Garfield – kölcsönzi a hangját, miközben sok tucatnyi szerep van a háta mögött Kerekes Józsefnek. A Jászai Mari-díjas színésznek kezdetben egészen más pályát szánt a családja, ami nem meglepő, hiszen édesapja alapítója volt a Kertészeti Egyetem gyógynövény tanszékének. „Hamar eldőlt, hogy én nem ezt az utat fogom járni. A nővérem és én is a Kaffkába jártunk, mindkettőnk biológia tanárát tanította édesapánk a Kertészeti Egyetemen. Szinte sírtak és vakarták a fejüket, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Kerekes tanár úrnak két ilyen gyereke legyen, akik ennyire hülyék a biológiához” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en a színész, akinek útja a Pinceszínház felé vezetett. „Elkezdtem lejárogatni a Pinceszínházba a ’Most mutasd meg’ című vetélkedő miatt. Ennek volt egy próbajátéka, amire középiskolásként mentem el. Aztán ott ragadtam, mert volt egy nagyon jó szellemiségű, ambiciózus társaság, amelynek többek között Lang Györgyi is a tagja volt. Már épp kezdtem feladni, lemorzsolódóban voltam, amikor odajött hozzám a már akkor is igen felvágott nyelvű Györgyi és megkérdezte, hogy van van-e kedvem lejönni a próbára. Igaz már megvolt a felvételi a színházba, de Györgyi azt mondta, szól az érdekemben, ha szeretném. Ez ’77 tavaszán volt, ’81-ig a Pinceszínházban maradtam” – árulta el a vasárnap 20:00-tól hallható Sláger Témában a színész, aki arról is mesél hogyan éli meg, hogy A mi kis falunk című sorozatban alakított Baki karakterével gyakran azonosítják a hétköznapokban.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com