Ezt gondolja a róla készített mémekről Győrfi Pál

Szinte nincs olyan nap, amikor ne jönne szembe az interneten olyan videó, amelyben a járványügyi helyzet biztonsági intézkedéseit taglalja az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál.

Így nem meglepő, hogy a szóvivő a mémgyárosok kedvenc céltáblájává vált az utóbbi időben. Győrfi most elárulta, hogyan éli meg ezt a fajta népszerűséget. „A járvány előtt is ismertek, hiszen híradókban gyakran számoltam be balesetekről, így ez nem újdonság.

Azonban az, ami most történt velem, az én figurámmal, az nagyon meglepett. Főleg az, hogy miközben én veszélyekről és korlátozásokról beszélek ezekben a videókban, mégis pozitívan viszonyulnak hozzám az emberek. Lassan az indián könyvekben vírusölőnek fognak nevezni. Nincs ezzel semmi baj, de azt gondolom, le fog ez csengeni, a járvánnyal együtt” – mondta a Sláger Reggel, Mentősök Napjára készített adásában Győrfi Pál, akit egyáltalán nem visel meg, hogy a kialakult helyzetben többet kell dolgoznia.

„25 évig mentőápoló, majd mentőtiszt voltam. Ha valaki hozzászokott ahhoz, hogy nincs két egyforma nap és a legkülönfélébb helyzetekben kell helyt állnia, akkor azok a mentősök. Persze nem könnyű ez, engem is vár otthon három kisgyerek, három külön korosztály. Igaz a távoktatás és a háztartás vezetése a feleségemre hárul leginkább, de igyekszem segíteni, amiben csak tudok. Ha hazamegyek egy hosszú nap után, ők felüdítenek, feltöltenek. Talán az egyik következtetés, amit levonhatunk a járvány után, hogy mennyire fontos, hogy olyan legyen az otthonunk, amit szeretünk. Ahogy az is, hogy olyannal osszuk meg, akiket szeretünk” – mondta a 95.8 Sláger FM műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak Győrfi Pál.

Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com